Hol van Hajszán, hol van Détári?

Budapest. Sem ünnepelni, sem kegyelettel emlékezni nem tudunk. Az ünnephez: hét éve, 1997 áprilisában közel 20 ezer néző előtt a Népstadionban az akkori válogatott az előzetesen lesajnált ausztrálok elleni 1:3-mal köszöntötte 70. születésnapján Puskás Ferencet. Szerdán pedig a tragikusan elhunyt Fehér Miklós emlékére rendezett meccsen Wales, ha nem is simán, de 2:1-re győzni tudott Budapesten. Hétezer néző előtt. Legalább az szép gesztus volt, hogy a szurkolók szektornyi nagyságú drapériával (rajta többek között a Győri ETO, a Sporting Braga és a Benfica címerével) búcsúztatták Fehért. Az már kevésbé, hogy a meccs előtt Fehér válogatottbeli góljainak levetítésénél a hangosbemondó fontoskodva túlbeszélte Knézy hangját, a mintegy ötszáz walesi szurkolóval pedig elfelejtette közölni, mi végre a visszajátszások s a néma csönd a stadionban (a szigetországiak ennek megfelelően boldogan végigóbégatták az emlékezés perceit).

Ami fájóbb: méltatlan volt a játék is. Az első félóra lendületes rohamai az első walesi gól után elapadtak, s ha nincs Gera (s az ő kiszámíthatatlan cselei), egyetlen szép jelenetre sem emlékezhetnénk. A magyar válogatott a találkozó túlnyomó részében ezúttal is körülményes, lassú futballt játszott; a Lőw, Lisztes, Molnár Balázs, Bodnár középpályás sor Lisztes kivételével mintha nem tudta volna, merre van az előre, és minden labdaszerzés után beiktatott két-három biztonsági passzt, amíg végre játékba hozta a csatárokat. Szegény Lőw Zsolt: a Cottbus légiósa nem kezdett rosszul, volt egy veszélyes lövése is, meg egy remekül ütemezett indítása – kár, hogy az utóbbi címzettje nem Torghelle vagy Szabics volt, hanem a walesi Earnshaw.

Matthäus a kirakatban, gond egy szál se, gondolhatta télen az MLSZ, főleg miután a ciprusi tornán emberhátrányban fordított a csapat 2:1-re a lettek ellen. Most már bevallhatjuk: a lett fakó ellen. Mint ahogy szerdán is csak egy tartalékos walesi válogatott volt az ellenfél (az oroszok elleni Eb-pótselejtezőhöz képest hat helyen tért el a kezdőcsapat felállása), de még az sem segített volna a magyarokon, ha maga Matthäus áll be. Egyszer ugyan beszaladt a pályára, de arról jobb volna hallgatni. Arról, hogy a Fehér Miklós emlékének szentelt meccs olykor kifejezetten durva volt, tele alattomos szabálytalanságokkal, hogy például Torghelle a félpályánál pakolt oda Page-nek, hogy a lefújás után a birminghami Robbie Savage egyszerűen leköpte Bodnárt, aki válaszképpen egyszerűen lefejelte a walesit, hogy aztán a kispadok is bekapcsolódjanak a visszataszító epilógusba.

1985-ben a magyar válogatott barátságos mérkőzésen Esterházy Márton, Hajszán Gyula és Détári Lajos góljaival 3:0-ra győzött Cardiffban Wales ellen. Egy évre rá a világbajnoki kudarc után már átkozva volt az a csapat is. Pedig mit nem adnánk ma egy vb-részvételért, vagy egy Wales elleni 3:0-ért...