Hoki-elsőségek az aranyév végén

Pozsony. Világhírű vendégei voltak tegnap a fővárosi Auparknak: Szlovákia 2002. évi sportcsillagai, akik kivétel nélkül világbajnokok. Az ismert bevásárlóközpontban gálaműsor keretében hirdették ki – a sportújságírók szavazatai alapján – az esztendő tíz legjobb egyéni sportolójának és három legeredményesebb csapatának névsorát.

Peter Bondra, az Év sportolója Aranyév volt az idén a szlovák jégkorongsportban, s ennek megfelelő a sportújságírói mérlegvonás (154-en adták le voksukat) is: mind egyéniben, mind csapatban a népszerű hokisok vitték el a győztesnek járó díjakat. Külön öröm számunkra, hogy a kollektívák között az Európa- és világverő komáromi kajak négyes léphetett a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. A Riszdorfer Richárd és Mihály, Vlček Erik és Juraj Bača alkotta egység azzal szorult a harmadik helyre, hogy a kajak-kenunál népszerűbb sportágakkal kellett versengenie. Öttel több első és ötvennel több harmadik helyet kapott, mint a női teniszválogatott, de a második helyek tekintetében a Fed Kupagyőztes csapat volt eredményesebb, közel száz vokssal.

AZ ANKÉT VÉGEREDMÉNYE:

1. Peter Bondra (jégkorong) 1308 pont. A Washington csatára főleg a göteborgi világbajnokságon lopta be magát a szurkolók szívébe. Ő lőtte Szlovákia győztes gólját a döntőben, és tagja volt a vb álomcsapatának. Ráadásul itthon a legjobb játékosnak járó Aranykorongot is megszerezte.

2. Martina Moravcová (úszás) 1201. A Dallasban élő pöstyéni származású kiválóság a sportág nagy alakjai közé tartozik. Idei sikerlistája is gazdag: 100 m pillangón Eb-első Berlinben, ugyanott második 50 és 100 m gyorson. Világelső 100 m pillangón. A moszkvai rövidpályás vb-n aranyat nyert 100 m pillangón és 100 m vegyesen, a riesai rövidpályás Eb-n három számban győzött: 100 m gyorson, 100 m vegyesen és 100 m pillangón. Megnyerte a 2001/2002-s Világ Kupát, világcsúcsot (56,55) úszott 100 m pillangón, ráadásul idén három Európa-rekord fűződik a nevéhez.

3. Daniela Hantuchová (tenisz) 1190. A világranglista nyolcadik helyezettje. Egyesben megnyerte az Indian Wells-i WTA Tour viadalt, vegyes párosban tornagyőztes az Australian Openen (Ullyettel), Sanchez-Vicarióval női párosban győzött két WTA Tour-viadalon. Döntő szerepet vállalt a Fed Kupa elhódításából.

4. Peter és Pavol Hochschorner (vízi szlalom) 919, 5. Miroslav Šatan (jégkorong) 791, 6. Janette Husárová (tenisz) 642, 7. Michal Martikán (vízi szlalom) 455, 8. Žigmund Pálffy (jégkorong) 379, 9. Igor Kočiš (testépítés) 172, 10. Vladimír Vala, Jaroslav Slúčik 168... 18. Makai Zoltán (a La Manche csatorna átúszásáért) 69... 33. Jozef Gönci (sportlövészet) 13.

A CSAPATOK SORRENDJE:

1. Szlovákia jégkorong-válogatottja 449 pont. Aranyérmet szerzett a svédországi vb-n, miután kilencből nyolc mérkőzést megnyert. A göteborgi döntőben 4:3-ra verte Oroszországot. Ján Filc volt a csapat szakvezetője.

2. A Fed Kupa-győztes női teniszválogatott 275 pont. A maspalomasi döntőben 3:1-re nyertek az otthonában játszó Spanyolország ellen. A csapat összetétele: Daniela Hantuchová, Janette Husárová, Henrieta Nagyová, Martina Suchá. Kapitány: Tomáš Malík, edző: Štefan Čižmarovič

3. A komáromi kajak négyes (Riszdorfer Richárd és Mihály, Vlček Erik, Juraj Bača) 161 pont. A világversenyeken idén megnyertek mindent, amit csak lehetett. Sevillában a vb-n 500 és 1000 méteren, Szegeden az Eb-n ugyanezeken a távokon értek elsőként a célba. A magyarországi kontinensviadalon fél kilométeren minden idők legjobb eredményével (1:19,650) lettek elsők. Komáromban Soós Tibor, a válogatottnál Pavel Blaho az edzőjük. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?