Hewitt is bejutott az elődöntőbe

Sanghaj.

Sanghaj. Két kérdésre is választ kaphattunk a Mesterek Kupája csoportküzdelmeinek utolsó napján: egyrészt Lleyton Hewitt mégis elődöntőbe jutott, másrészt ezzel szoros összefüggésben az is kiderült, hogy a két spanyol, Carlos Moya és Albert Costa nem állapodtak meg mérkőzésük végeredményében, tiszta csatát vívtak, melyet az előbbi nyert meg. Agassi csütörtöki kudarca után visszalépett a tornától, helyére Thomas Johannson került.

Hewitt hívei előre temették kedvencüket, mondván, képtelenség, hogy az összetartásukról elhíresült spanyolok ne tegyenek egymás kedvére. Pedig láss csodát, világ, ezen a napon a fair-play győzedelmeskedett, Moya újabb győzelmet aratott, így veretlenül zárta a csoportmeccseket. Utánuk az Arany-csoport fejezte be a csoportküzdelmeket, egy hiányzó már tegnap akadt: Andre Agassi azután, hogy vereséget szenvedett Juan Carlos Ferrerótól, csípősérülésre hivatkozva visszalépett a versenytől, helyére a svéd Thomas Johansson lépett. Igazság szerint várható volt, hogy így dönt majd, nem sokan strapálták volna magukat a helyében.

Ferrero és Jiří Novák összecsapása igazi ki-ki mérkőzés volt, már csütörtökön tudni lehetett, hogy amelyikük nyer, az elődöntős, s a másik csoport első helyezettjével (Moyával) csaphat össze.

EREDMÉNYEK (3,7 millió dollár az összdíjazás) – Vörös-csoport: Moya (spanyol)–Costa (spanyol) 7:6, 3:6, 6:4. A csoport végeredménye: 1. Moya 3 győzelem, 2. Hewitt (ausztrál) 2, 3. Costa 1, 4. Szafin (orosz) 0.

Arany-csoport: Ferrero (spanyol)– Novák (cseh) 7:5, 6:3; Federer (svájci)–Johansson (svéd) 6:3, 7:5. A csoport végeredménye: 1. Federer 3 győzelem, 2. Ferrero 2, 3. Novák 1, 4. Agassi (amerikai) 0 (5. Johansson 0).

A mai elődöntők párosítása: Moya–Ferrero, Federer–Hewitt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?