Hetvenperces Pool-parádé

Mondhatni tökéletes látleletet adott a Liverpool labdarúgócsapata arról, hogy miért tartozik a Premier League legjobbjai közé, de miért képtelen arra, hogy harcban legyen a bajnoki címért. Egy kiütéses győzelem helyett ugyanis feltámasztotta a földön fekvő ellenfelet.

Mondhatni tökéletes látleletet adott a Liverpool labdarúgócsapata arról, hogy miért tartozik a Premier League legjobbjai közé, de miért képtelen arra, hogy harcban legyen a bajnoki címért. Egy kiütéses győzelem helyett ugyanis feltámasztotta a földön fekvő ellenfelet. Liverpool–AS Roma 5:2.

Az angolok az AS Romát fogadták a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, és az előjelek több ok miatt is csúcsrangadót ígértek. A sajtó nem győzte hangsúlyozni, hogy a korszak legmarkánsabb edzői közül ketten feszülnek egymásnak, a „szemüveges hipszterek” közül Jürgen Klopp Dortmundban és Liverpoolban már letett valamit az asztalra, Eusebio Di Francesco pedig korábban a Sassuolónál mutatta meg, hogy többre hivatott.

A római edző a meccs előtt azt mondta, az ő vezetői stílusa Carlo Ancelotti és Antonio Conte keveréke, előbbitől a nyugalmat, utóbbitól a motivációt tanulta meg. Az előző körben taktikailag is meglepőt húzott, a 4:1-es barcelonai vereség után a visszavágón feladta a kedvenc 4–3–3-as formációját, és három védővel felállva 3:0-ra legyőzte a katalánokat.

Hogy miért gondolta úgy, hogy ez jó lesz a Liverpool ellen is, ki tudja? – a Federico Fazio, Kosztasz Manolasz, Juan Jesus védelem ugyanis mindössze 25 percen át állta a sarat. Ehhez persze kellett az is, hogy a liverpooliakat megzavarja Alex Oxlade-Chamberlain súlyos sérülése, majd Alekszandar Kolarov bomba kapufája. Aztán amint Juan Jesus sárgát kapott, és onnantól kezdve meg se merte közelíteni Mohamed Szalahot, a védelem is széthullott.

Ha tréfálkozni akarnánk, azt mondhatnánk, a Liverpool elővette a jó öreg angol „kick and rush” stílust: nem kellenek technikai virtuóz, hosszú labdajáratással operáló középpályások, elég előre vágni a labdát, hogy három gyorsvonat rárajtolhasson. Szalah a 35. percben egy kontra végén olyan gólt lőtt a jobb felsőbe, hogy Alisson a kapufánál állva sem védhette volna, majd az egyiptomi lefutva mindenkit okos emeléssel növelte az előnyt. A BBC és a Sky Sports szakértői foghatták a fejüket, hiszen ők írták azt a nyári szerződtetéskor: jó futballista ez a Szalah, csak lehetne kicsit gólveszélyesebb.

A második félidőben az addig több ziccert is elhibázó Sadio Mané is betalált, majd Roberto Firmino duplázott, a 68. percben az 5:0-s eredmény már biztos döntőt ígért. Di Francesco ekkor adta fel végleg öngyilkos taktikáját, behozta Jesus helyére Diego Perottit, a három belső védős rendszerről átállt 4–4–2-re, és láss csodát, minden megváltozott. Persze addigra a hazaiak kifutották magukat, az egyiptomi Szalah már a kispadon volt, mindezek azt eredményezték, hogy az utolsó negyedórában a magukra találó olaszok két gólt is szereztek, és végül csak 5:2-re kaptak ki.

„Nem érzek nagy különbséget az 5:0 és az 5:2 között, ellenfelünk így is, úgyis nekünk esne a visszavágón. Teljesen más meccset várok, hiszen a hazaiaknak gólokat kell szerezniük. Mi nem vagyunk Barcelona, a spanyolok sok mindent nyertek az utóbbi években, mi pedig semmit. Győzni megyünk Rómába is, hiszen egy dolgot megtanultam: idegenben is nyerni tudunk ellenük” – mondta Klopp.

Di Francesco szerint egyszer már sikerült ledolgozni háromgólos hátrányt, miért ne jönne össze ismét? „A meccs előtt azt mondtuk, van esélyünk a döntőbe jutásra, ez most sem változott. Abban biztos vagyok, hogy a visszavágón teljesen más csapatot láthatnak majd a szurkolók. Ha egy csapat elbukja a pályán a párharcokat, akkor elveszíti a meccset is. Velünk ez történt” – nyilatkozta a szakember, aki megvédte a háromvédős rendszerét. „Húsz percen át jól működött, csak azért tudtak utána folyamatosan mögénk kerülni, mert minden egy-egy elleni szituációt elveszítettünk, ezáltal könnyű labdákat adtunk az ellenfélnek.”A visszavágót jövő szerdán játsszák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?