Hazai diadal a Karácsony Kupán

Bős. Öt ország (Horvátország, Magyarország, Szerbia-Montenegró, Szlovénia, Szlovákia) 16 klubjának 237 versenyzője küzdött a győzelemért december 20-án a Bősi Birkózóklub hagyományos óév végi kötöttfogású nemzetközi tornáján.

Bős. Öt ország (Horvátország, Magyarország, Szerbia-Montenegró, Szlovénia, Szlovákia) 16 klubjának 237 versenyzője küzdött a győzelemért december 20-án a Bősi Birkózóklub hagyományos óév végi kötöttfogású nemzetközi tornáján. A Karácsony Kupa immár hatodik évfolyamát a résztvevők létszámára való tekintettel ezúttal a nagymegyeri városi sportcsarnokban rendezték meg.

„Ezúttal is remekül vizsgáztak a mieink, akik az egyes korosztályokban összesen tíz súlycsoportgyőzelmet szereztek. A bősiek közé soroltam klubunk neveltjét, a jelenleg trencséni színekben versenyző Nagy Mariánt is. A legeredményesebben a kezdő fiúk és a lányok képviselték színeinket, három-három elsőséggel. Csupán a kadettok mezőnyében nem került a jegyzőkönyvbe bősi győzelem” – nyilatkozta lapunknak id. Rákóczi András, a rendező klub elnöke és főedzője, akitől azt is megtudtuk, hogy jól tartották magukat a további dél szlovákiai egyesületek képviselői is. A komáromi Spartacus versenyzői két elsőséget, míg gútaiaknak egy aranyérmet szereztek.

A Szlovák Birkózószövetség felkérésére ezúttal a szervezők a felnőttek néhány súlycsoportjában is versenyt hirdettek. Ezek a párharcok a válogatottaknak a februári, újvidéki olimpiai kvótaszerző tornára való felkészülését szolgálták. „Jó formában birkózott a rutinos trencséni Roman Meduna és klubunk egyik legjobbja, Farkas Csaba is. Szerintem ők jogos eséllyel pályázhatnak az ötkarikás helyjegyre” – értékelte az esélyeket a szakember.

KARÁCSONY KUPA – dél-szlovákiai dobogósok – KEZDŐK, 24 kg: 1. Mikó Krisztián (Bős), 3. Marek Klimek (Somorja); 27. kg: 3. Krekács Tibor (Komárom); 29 kg: 1. Rákóczi János, 2. Csölle Zoltán; 31 kg: 3. Sztojka Tibor; 35 kg: 1. Simon Krisztián, 2. Soós Tamás (mindannyian Bős); 42 kg: 2. Fekete Márk (Komárom), 3. Csibri József (Somorja).

SERDÜLŐK, 27. kg: 1. Kovács Attila; 29. kg: 2. Fernyák Attila; 33. kg: 1. Döme Erik, 2. Nagy László (mindannyian Bős); 35 kg: 1. Rigó Richárd (Komárom), 40 kg: 2. Ollé Róbert (Dunajplavba); 44. kg: 2. Jakus Béla; 52 kg: 2. Jaromír Mádr, 3. Bagári Gábor (mindannyian Bős); 62 kg: 2. Kosztolányi Ádám (Komárom).

KADETTOK, 35 kg: 2. Nagy Péter (Bős), 3. Molnár Tamás (Gúta); 50 kg: 3. Soós Márió; 63 kg: 3. Buchinger Iván (mindkettő Bős); 85 kg: 2. Lakatos Román (Dunaszerdahely), 3. Lakatos Attila; 100 kg: 3. Kvozman Dávid (mindkettő Komárom).

FÉRFIAK, 66. kg: 1. Nagy Marián (Dukla Trenčín), 2. Takács Sándor; 97 kg: 1. Farkas Csaba, 3. Kovács Gábor; 120 kg: 2. Karika Tamás, 3. Rigó Béla (mindannyian Bős).

LÁNYOK, 29 kg: 1. Károlyi Éva (Gúta), 2. Lami Noémi (Madar), 3. Lucia Kokavcová (Gúta); 42 kg: 1. Soós Tamara (Bős), 3. Lakó Lucia (Gúta); 45 kg: 1. Kovács Ingrid; 48. kg: 1. Döme Klára (mindkettő Bős), 2. Szamek Mária (Gúta), 3. Ábrahám Anikó (Somorja); 56 kg: 2. Tóth Henrietta, 3. Bogár Krisztina (mindkettő Bős); 60 kg: 1. Kúr Magda (Komárom), 2. Škroch Ildikó (Gúta), 3. Királyi Diana (Somorja).

CSAPATVERSENY: 1. Bősi Birkózóklub 142, 2. Ferencváros 53, 3. Komáromi Spartacus 53 pont (ái).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?