Hamar elszálltak a remények

Hamburg/Budapest. A német lapok alaposan kielemezték a Hamburg–Honvéd (4:0) UEFA-kupa-selejtezőt. Legtöbbjük kiemelte, a kispestieknek esélyük sem volt a továbbjutásra. A Kicker fogalmaz a legkeményebben: a sportnapilap szerint a Honvéd egy harmadosztályú német csapat szintjén futballozott.

Hamburg/Budapest. A német lapok alaposan kielemezték a Hamburg–Honvéd (4:0) UEFA-kupa-selejtezőt. Legtöbbjük kiemelte, a kispestieknek esélyük sem volt a továbbjutásra. A Kicker fogalmaz a legkeményebben: a sportnapilap szerint a Honvéd egy harmadosztályú német csapat szintjén futballozott. A német újságírók egyöntetű véleménye, hogy a vendégektől egyedül a kapus, Tóth Iván nyújtott elfogadható teljesítményt, de a második gólnál ő is hibázott.

„Nem úgy sikerült a visszavágó, ahogyan azt elterveztük – vallotta be Supka Attila vezetőedző. – Bíztunk benne, hogy a hazai 0:0 után meglepetést okozhatunk, de a találkozó negyedórányi játék után eldőlt. Nem voltunk elég határozottak, kemények, a párharcokat nem mi nyertük, és így nem sok esélyünk volt. A hamburgiak könyörtelenül kihasználták valamennyi hibánkat, azzal pedig nem kívánok foglalkozni, hogy a német újságírók hogyan jellemzik csapatomat.“ 15 meccset, köztük a Hamburg–Honvéd visszavágót is csalás gyanúja miatt vizsgálja az UEFA. A Süddeutsche Zeitung információi szerint a mérkőzést megelőzően Ázsiában óráról órára zuhant a hazai csapat győzelmének nyereményszorzója, és egyre nagyobb összegekkel fogadtak a német csapat több mint kétgólos győzelmére. (nb1.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?