GYÚJTÓPONTBAN

Kelepcében az edző
Egyházgelle. A dunaszerdahelyi területi bajnokság hét végi fordulójában az élcsoportban tanyázó egyházgelleiek csúfos vereséggel (1:9) utaztak haza a nagymagyari FK otthonából. A vendégek edzője, Ľuboš Kvačkaj, amikor arról kérdeztük, mi okozta a kollektíva bukását, kitért a válasz elöl.

Kelepcében az edző

Egyházgelle. A dunaszerdahelyi területi bajnokság hét végi fordulójában az élcsoportban tanyázó egyházgelleiek csúfos vereséggel (1:9) utaztak haza a nagymagyari FK otthonából. A vendégek edzője, Ľuboš Kvačkaj, amikor arról kérdeztük, mi okozta a kollektíva bukását, kitért a válasz elöl. „Nincs mit mondanom, értékelnem” – fogalmazott lakonikusan. Majd így folytatta: „Míg a hazaiak nagy kedvvel fociztak, a mieink csupán lézengtek a játéktéren. Két cserejátékossal érkeztünk a helyszínre, mindketőt becseréltem, ám szívem szerint az egész csapatatot az öltözőbe kellett volna küldenem. De nem tehettem.” Lesz-e számonkérés? – Most még csak keresem a szavakat, formálom a mondatokat, melyekkel a holnapi edzésen majd értékelni fogom a siralmas teljesítmény” – zárta eszmefuttatását a szakember. (ái)

Győzelem tíz emberrel

Nagybalog. A közép-szlovákiai V. liga D csoportjának vasárnapi slágermeccsén a trónkövetelő nagybalogiak 2:1-re verték a listavezető losonctamásiakat. „Már a 8. percben vezzettünk, a vendégek azonban a 39. percben egyenlítettek. Egy órányi játék után újra átvettük a vezetést. Egy perccel azelőtt fogyatkoztunk tíz főre, miután a rutinos Doleželt második sárgája után piros lappan büntette a bíró. Emberhátrányban akár növelhettük is volna előnyünket, hiszen három gólhelyzetet puskáztak el a mieink” – elevenítette fel a legfontosabb történéseket Erdődi József, a vendéglátók menedzsere. Ő módfelett büszke arra is, hogy a pályán továbbra is őrzik veretlenségüket a nagybalogiak, akik idénybeli mérlegét csupán egy, a zöld asztalnál elszenvedett vereség csúfítja. „Nem ügyeltünk kellőképpen a részletekre, négy sárga lapot begyűjtött futballistánkat is csatába küldtük” – értesültünk a bajnokjelölt „öngóljáról”. (ái)

Naszvadi futballhorror

Naszvad. A komáromi területi bajnokság legutóbbi fordulójában a kiesőjelöltek zónájában tanyázó naszvadiak 4:0-ra nyerték az első félidőt. A gólzápor fordulás után is folytatódott, ám ekkor már csupán a szentpéteriek találatai kerültek a jegyzőkönyvbe. „Hihetetlen, mégis igaz, a vendégek ötször találtak a kapunkba. Volt a meccsnek olyan momentuma is, amikor két perc alatt kétszer rezdült a hálónk. A mieink begörcsöltek, helyzeteieket elpuskázták és 5:4-es vereséggel, holtsápadtan vonultak az öltözőbe. A nézőtéren síri csend honolt. Életemben még ilyen futballhorrorban nem volt részem” – ecsetelte a mesébe illő fordulatot Gál József, a vendéglátók vezető tisztségviselője. Szerinte okulni kell a fiaskóból, a bajnokság hajrájában még lesz lehetőségük arra, hogy megtartsák pozíciójukat az I. osztályban. (ái)

Bari Jenőt levadászták

Fülek. Az egykori élvonalbeli gólzsák, Bari Jenő játékosedző vezette fülekiek vasárnap hazai környezetben 2:0-ra nyertek, ám a sikerkovács csupán a cserepadról irányította védenceit. „A Podlavice elleni összecsapáson második sárgám után piros lappal büntetett a játékvezető. Mindkét lapot túlbuzgó asszisztense beintésére osztotta ki nekem. Az elsőnél az egyik nézőnek szóltam vissza, aki magyarságom miatt szidalmazott. A másodikat megelőzően pedig egy sima szabálytalanságért. Érzésem szerint levadásztak. Valaki(k)nek szálka voltam a szemében. Mivel ezen a találkozón begyűjtöttem a nyolcadik sárgámat, a szövetség fegyelmi bizottsága hét meccsre szóló eltiltással sújtott. Ilyenre még nem volt példa pályafutásom ideje alatt. Sebaj. Velem vagy nélkülem, akkor is bajnokok leszünk a közép-szlovákiai IV. liga D csoportjában” – hangzott Bari Jenő monológja. (ái)

Lakatos György mesterötöse

Perbete. A nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjának 26. fordulójában a perbeteiek 5:1 arányban győzték le a nagylótiakat. A hazaiak mezében Lakatos Gyula játszotta a prímet, aki mesterötöst produkált. Tegnap munhelyén, az egyik komáromi gyárban értük utol, Sukola Lambert klubelnök közreműködésével a rivaldafénybe került gólvágót. „A harmadik találatom volt a legemlékezetesebb. Előbb faképnél hagytam a védőket, majd a kapust is elfektettem, végül az üres kapuba gurítottam a labdát. Jelenleg húsz gólnál tartok, szerentém megelőzni a góllista jelenlegi éllovasát, Rebrát, aki eddig 27-szer volt eredményes” – adta közre szándékát az újgyallai illetőségű csatár, akit egykor a DAC is szeretett volna szerződtetni. Megtudtuk, a nézők vastapsa kíséretében vonult öltözőbe, ahol pezsgővel, borral koccintottak sikerére. (ái)

Manőverek Kisfaludon

Kisfalud. Vigyázat, csalok! A leghíresebb magyar bűvész, Rodolfó legendás mondata vasárnap akár Lépes György, a kisfaludiak szerény, ugyanakkor rafinált mesterének szájából is elhangozhatott volna. A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában újonc létükre feljutó helyen álló csallóköziek edzője ugyanis ezúttal kényszerből csalt. Két csatára, Csémy és Bogyai (utóbbi azért kínzó hátfájása ellenére a hajrában beállt) kiválása után kénytelen volt improvizálni. Néhány emberét egész más szerepkörben játszatva, félrevezette az ellenfelet. A kellemetlen stílusú tótmegyereiek a győztes találat szerzőjétől, Csepitől minden bizonnyal nem azt várták, hogy amolyan „tank-ék módjára” előretoltan játsszon (eredetileg védekező középpályás) és szerezze meg egy remek fejessel a győztes találatot. (détok)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?