Gyárfás Tamás bekerült a FINA legfelsőbb vezetőségébe

Budapest |

<p>Gyárfás Tamás újabb négy évre bekerült a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA legfelsőbb, nyolcfős, döntéshozó testületébe - jelentette be Julio Maglione, a FINA szombaton újabb négy évre megválasztott elnöke vasárnap, közvetlenül a Duna Arénában sorra kerülő első döntőket megelőző sajtótájékoztatón.</p>

A 25 fős büro tagjait szombaton választották meg, a szűkebb testületbe maga az elnök nevezte ki Gyárfás Tamást. 

A sportvezető megjegyezte, a világbajnokság első hetét követően rendkívül elégedettek mindennel.

Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója hozzátette, a nyíltvízi úszó, a műugró és a szinkronúszó versenyek olyan sikeresek voltak, hogy nagyon magas elvárásokat állítottak a következő világbajnokság szervezői elé, melyeket nehéz lesz teljesíteni.

Szántó Éva, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója elmondta, Magyarország eddig sikeresen vizsgázott a beugró házigazda szerepkörében. Kifejtette, az eddigi versenyeket, több mint 180 ezer néző tekintette meg a helyszínen, rendkívül népszerű volt a szinkronúszók városligeti helyszíne, de a vízilabda-mérkőzések is közel telt ház előtt zajlottak. A nézőrekordot a férfi műugrók toronyugró döntője tartotta nyolcezer nézővel, egészen vasárnap délelőttig, amikor is az úszók előfutamait már több mint tízezren szurkolták végig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?