Grassl párizsi aranyduplája – világcsúcs nélkül

Világcsúccsal akart nyerni. A győzelem meglett, sőt duplázott is, de az új rekord elmaradt, csak legjobb európai idő lett belőle. Főhősünk közben majdnem a versenyről is lemaradt, de szerencsére leülhetett egy árván hagyott gépre.

Világcsúccsal akart nyerni. A győzelem meglett, sőt duplázott is, de az új rekord elmaradt, csak legjobb európai idő lett belőle. Főhősünk közben majdnem a versenyről is lemaradt, de szerencsére leülhetett egy árván hagyott gépre. Grassl Antal komáromi teremevezővel, egykori válogatt kenussal kalandos párizsi Eb-szerepléséről beszélgettem.

Harmincnyolc évesen győzött saját korosztályában, a 30–39 évesek között. Negyvenhat rangsorolt versenyzőből magasan a legjobb időt érte el, két kilométeren hét másodpercet vert a másodikra. Mindvégig vezetett?

Igen. Nemcsak kétezer méteren, hanem ötszázon is indultam. A hosszabbik távon nem mentem maximumra, csak őriztem az elsőségemet, és az ötszázra tartalékoltam az erőmet.

Idehaza csak az a hír látott napvilágot, hogy két km-en lett újra Európa-bajnok, az ötszázról szó sem esett. Abban hogyan végzett?

Azt is megnyertem. Erre még jobban készültem. Jobb időre is vágytam, most nem jött össze. Igaz, az 1:13,2 perc is jó idő, csak nem világcsúcs, így is négy másodperccel megelőztem a másodikat. Furcsa módon nem a saját nevem alatt indultam.

Az meg hogyan történhetett meg?

Eredetileg délután fél ötre hirdették meg az ötszáz méter rajtját, de tudtom nélkül előrehozták négy órára, így lekéstem azt. Odamentem fél ötre, és láttam, hogy más ül a helyemen, de az már nem a korosztályom, hanem az elitmezőny volt. Gyorsan intézkedtünk, ráültettek egy árván maradt gépre, olyasvalakinek a helyére, aki nem indult el, és az utolsó pillanatban elkezdtem evezni. Nem tudtam kellően összpontosítani se a váratlanul gyors kezdés miatt.

Végül ötszázon is kihirdették bajnoknak?

Igen. De nem a saját nevem alatt, mert egy dán neve szerepelt a rajtlistán, valószínűleg azé, akinek a gépén eveztem. Először azt hitték, én vagyok az északi versenyző, de mikor kiderült, hogy az aranyos teljesítmény az enyém, megváltoztatták az elite mezőny győztesének nevét.

Akkor ilyen kalandos módon lett másodszor aranyérmes a párizsi Eb-n…

Nincs régen ez a táv a kontinensviadalon, ez már másoknak is megfelel, nem csak az evezősök által megszokott két kilométeren lehet versenyezni. Kisebb galibával, de jól végződött minden.

Ötszázon sem volt veszélyben az elsősége?

Nem vettem észre, hiszen nagyon jó eredményt értem el. Mindkét távon magabiztosan nyertem. Hozzá kell tenni, hogy két kilométeren nem a profik között, az elitkategóriában indultam, hanem a saját korosztályomban, ötszázon viszont abszolút győztes lettem, az elitversenyzők között tettem meg a távot. Mindenkit megelőztem. Ötszáz méteren már huszonvalahány éve érvényes a világcsúcs, ideje: 1:10,5 perc. Ennek megdöntésére készültem, az 1:13,2, amit eveztem, a legjobb európai idő, de még nem hivatalos kontinenscsúcs. A világon csak ketten vagy hárman eveztek ennél gyorsabban.

Szép csendben gyűjtögeti az Eb-címeket teremevezésben. A párizsi kettővel együtt már négynél tart. Hány kontinensviadalon nyerte az előző kettőt?

Kettőn: 2008-ban és 2010-ben, mindkét alkalommal két kilométeren. Voltam vb-n, majd néhányszor nem indultam. Nem volt idő edzeni, a motiváció is hiányzott.

Mi hozta vissza a versenykedvét?

Közben edzésben voltam, kontinensversenyekre nem mentem, de a közép-európai országok viadalait látogattam, nyertem is nemegyszer. Kicsit öreg vagyok, de úgy érzem, most vagyok csúcsformában. S érzem, elérhetem a világcsúcsot ötszáz méteren. Ez hajt mostanában.

Van két vb-bronzérme is. Ezek számát is megpróbálja idén gyarapítani?

Már lezajlott az idei világbajnokság. Nem mentem Bostonba. Drága mulatság. Erre nem is készültem.

Kenusként főleg 200 és 500 méteren tűnt ki. Válogatott volt, világversenyeken is indult, de a dobogó mindig túl messze volt…

Ötödik helyem a volt a legjobb a világbajnokságon. Kétszázon.

A teremevezésben elért sikerei kárpótolják a kenusként elszalasztott lehetőségeket?

Ezt nem mondanám. Kétéves koromtól naponta mozgok, edzek, hiányozna, ha kimaradna mindennapjaimból. Van egy kis motivációm, ami hajt előre. Munkám (bútorszállítással foglalkozik – a szerző megj.) mellett nincs ugyan sok időm, de készülök. Az evezőgépes Eb-mezőny azért nem hasonlítható össze a sík vízi kajak-kenuéval, utóbbi sokkal keményebb valami. Nekem az idő a fontos, nem is az eredményesség. Azért mentem Párizsba, hogy megdöntsem a világcsúcsot, csak a közelébe kerültem. Az evezőgép sem volt a legjobb, megcsúszott az ülőke rajta. Teljesítményemmel nem vagyok megelégedve, de tovább próbálkozom.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?