Grajcár: Koholt rágalmak

Ekel/Újlót |

<p>Pontot tett az V. liga keleti csoportjában kialakult zűrzavaros helyzet végére a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó-szövetség sporttechnikai bizottsága.</p>

Ismeretes ugyanis, hogy a dobogó második fokán landolt újlótiak egy szabálytalannak vélt csere miatt megóvták a bajnok ekeliek perbeteiek elleni mérkőzését a zárófordulóból. Mint arról már tegnap beszámoltunk, az említett testület az átfogó és alapos vizsgálat során sem talált okot arra, hogy megmásítsa a pályán elért eredményt (6:0), így az alsó-csallóközi település labdarúgói immár hivatalosan is a bajnoki cím tulajdonosának tekinthetik magukat. „Részünkről az egész, koholt rágalmakra épült ügyet lezártnak tekintjük, az illetékes szakmai szerv igazságosan cselekedett. Elismerem, hogy az ominózus viadal hajrájában valóban a negyedik cserénkre készültünk, ám tervünket a partjelző a szabályok értelmében meghiúsította. Megértem vetélytársunkat, hogy még a szalmaszálba is belekapaszkodik, de védenceimet hasonló eszközökkel képtelenség legyőzni. Bosszant viszont, hogy rengetegen ellenünk dolgoztak a közelmúltban, mi azonban nem csüggedtünk, és becsületesen készülünk a IV. liga csatározásaira” – tájékoztatott Anton Grajcár, az ekeliek edzője.

„Nem lepett meg a bizottság döntése, sajnos már hozzászoktam a hasonló, a józan ésszel ellenkező ítéletekhez. Alaposan fontolgattuk a fellebbezést, de végül is elálltunk a gondolattól. Sok sikert kívánok az ekelieknek a felsőbb osztályban” – nyilatkozta lapunknak Norbert Čoknay újlóti tréner. (áb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?