Gömörben megtört a jég

Rimaszombat. Egy gól (az 5. percben Sihelský beadása után Čižmár fejjel még nem, lábbal már viszont be tudta csapni Hanák kapust), egy gólhelyzet (a 80.

Rimaszombat. Egy gól (az 5. percben Sihelský beadása után Čižmár fejjel még nem, lábbal már viszont be tudta csapni Hanák kapust), egy gólhelyzet (a 80. percben Piszár szabadrúgása után Čižmár ismét szemtől szembe találta magát a kapussal) és néhány helyzetnek csak némi jóindulattal nevezhető vendégpróbálkozás – így lehetne összefoglalni a Rimavská Sobota–Podbrezová mérkőzést. Vagy úgy, ahogy az egyik drukker tanácsolta: „Mit lehet erről írni? Két mondatot: egy semmi meccs volt.” (Természetesen egy drukkertárs azonnal sietett megjegyezni, hogy ez bizony csak egy mondat.)

Szemet gyönyörködtető akciókban valóban nem bővelkedett az összecsapás, a meccs végeztével mégis különös elégedettség uralkodott a stadionban – Podbrezová-verést ugyanis nincs gyakran alkalmuk látni a gömöri szurkolóknak. (Az eddigi 15 egymás elleni meccsen ez volt a negyedik rimaszombati győzelem, hazai pályán utoljára 2002-ben győzték le mumusukat Piszárék.). „Három nap múlva már úgysem fogja tudni senki, milyen játékkal nyertünk. Csakis a három pont számít“ – ismerte el a gólszerző Martin Čižmár is, aki Piszárhoz hasonlóan csatár létére már jó ideje a középpályán kényszerül játszani, a szűk keret ugyanis állandó kísérletezgetésre kényszeríti Komanický edzőt. (Az ő gondjait egyébként csak fokozta, hogy a múlt héten több kulcsjátékosa is ágynak esett influenzával.) Várják is már Rimaszombatban az egyhetes pihenőt, Čižmár is reménykedik, hogy sikerül rendezni a sorokat: „Lehet, hogy érkezik néhány középpályás. Akkor végre Piszár Jóskával együtt ismét a csatársorban játszhatnék...” (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?