Gombost csak Kyrgios állította meg Marseille-ben

A selejtezőből a negyeddöntőig menetelt Gombos Norbert a marseille-i ATP-tenisztornán, ott a harmadik kiemelt és címvédő Nick Kyrgios állította meg.A világranglista 16.

A selejtezőből a negyeddöntőig menetelt Gombos Norbert a marseille-i ATP-tenisztornán, ott a harmadik kiemelt és címvédő Nick Kyrgios állította meg.

A világranglista 16. helyén álló Kyrgios alig egy óra alatt 6:3, 6:3-ra verte a nádszegi származású, Pozsonyban élő teniszezőt.

Kyrgios remekül szervált, egyik ászt a másik után szórta. „Nehéz volt fogadnom az adogatásait, mert a második szervája is 190 km/h sebességű. Azzal, hogy ő olyan könnyen tudta hozni az adogatásait, nyomás alá kerültem, nekem is hibátlanul kellett volna szerválnom. De becsúsztak kisebb hibák, ami neki elég is volt. Így is pozitívan értékelem ezt a tornát. Sokat kell még fejlődnöm, remélem, még sok ilyen tornám lesz” – mondta a 26 éves Gombos.

Gombos pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el marseille-i szereplésével, korábban sosem tudott ATP-torna főtábláján meccset nyerni, itt azonban a selejtezőből felkerülve ez kétszer is sikerült neki.

Az első fordulóban a szintén selejtezőt játszó orosz Jevgenyij Donszkojt győzte le, a második körben pedig egy igazi nagyágyú, a hazai Nicolas Mahut ellen tudott 7:5, 3:6, 7:6-ra diadalmaskodni. (Mahut-ra a szélesebb nyilvánosság főleg a John Isner elleni 2010-es wimbledoni összecsapása miatt emlékezhet, ami a történelem leghosszabb teniszmeccse volt, három napon át tartott, s végül Isner az ötödik játszmában 70:68-ra nyert.)

A döntő szett rövidítésében Mahut már 4:2-re vezett, ám ekkor Gombos egy hosszú labdamenet végén parádés, Boris Beckert idéző vetődéssel szerzett pontot, s végül a tie-breaket is megnyerte a tőle 74 hellyel magasabban rangsorolt francia játékos ellen. „Már 5:3-nál eldönthettem volna a meccset, de a meccslabdámnál kicsit ideges lettem. Nem vártam, hogy Mahut a szerva után vissza tudja adni a labdát, és elkövettem egy ki nem kényszerített hibát. Az ellenfelem erőre kapott, segítettek neki a francia nézők is, akik végig biztatták. A rövidítésben 2:4-nél nem volt egyszerű a helyzetem, de harcoltam, és ez végül meghozta az eredményét” – nyilatkozta a meccs után Gombos, aki a legutóbbi világranglistán a 128. helyen állt, de marseille-i teljesítményének köszönhetően vélhetően 16 helyet előre fog lépni. (TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?