Gólfesztiválra várva

Budapest. Ma (20.30) a Megyeri úti stadionban rendezik a Magyarország–San Marino labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt. Egyértelműen a hazai csapat a toronyesélyes, hiszen a vendégek korábbi tétmérkőzéseik során nem sok vizet zavartak.

A magyar együttes vasárnaptól Tatán készült, tegnap délután érkezett a fővárosba, és este a Megyeri úti stadionban edzést tartott. A keret nem változott a szombati találkozó óta. Ugyan Kenesei Krisztiánnak a körömágya begyulladt, míg Lőw Zsolt a lovaglóizmát fájlalja, várhatóan mindketten helyet kapnak majd a kezdőcsapatban. Ha Kenesei mégsem vállalhatná a játékot, várhatóan Fehér Miklós (Benfica) vagy Gera Zoltán (Ferencváros) jut szóhoz.

Gellei Imre szövetségi kapitány optimista hangulatban várja az összecsapást: „A papírforma alapján illene magabiztosan nyernünk, ám ha azt veszem alapul, hogy San Marino ellen a lengyelek csak a 76. percben szerezték meg a vezetést, s végül 2:0-ra győztek, akkor a három pont begyűjtését tartom a legfontosabbnak. Persze, ha lehet, mindezt jó játékkal és sok rúgott góllal tegyük meg. Egy biztos, egy bekkelő ellenfélre kell felkészülnünk, mivel a San Marinó-i gárda eddigi fellépésein rendre tíz emberrel védekezett. Most sem lesz másképp, ezért lesz szükség a kapu előtt az improvizációra, no meg arra, hogy minél előbb sikerüljön megszereznünk a vezetést, ezzel a magunk dolgát könnyítenénk meg a továbbiakban. Természetesen örülök, hogy lesz tv-közvetítés. Ez a csapat tényleg megérdemli, hogy minél többen lássák a mérkőzéseit, s ezt nem csak a valóban jó játékkal elért stockholmi 1:1-re értem. Reményeim a távolabbi jövőt érintik, ám most a leglényegesebb a San Marino elleni siker, a csapat és a szurkolók közös öröme.”

A San Marinó-i válogatott eddigi legnagyobb sikerét tavaly érte el, amikor a vb-selejtezők során 1:1-es döntetlent ért el Rigában a lettek ellen. A csapat jelenleg Szamoával holtversenyben a világranglista 162. helyét foglalja el, de így is negyven országot megelőz (eredménye Európában az utolsó helyre elegendő). Az országban jelenleg 1400-an foglalkoznak labdarúgással, ebből 1200 az igazolt futballisták száma.

Gianpaolo Mazza szövetségi kapitány beismerte: tisztában van az erőviszonyokkal: „Nehéz meccs előtt állunk, hiszen a házigazdák a svédországi döntetlen után kedvező helyzetben vannak, s valószínűleg közönségszórakoztató játékkal szeretnének bemutatkozni szurkolóiknak. Nem lehet más a célunk, mint a tisztes helytállás. Megpróbálunk olyan eredményesen védekezni, mint első mérkőzésünkön, a lengyelek ellen”.

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK – MAGYARORSZÁG: Király–Urbán, Dragóner, Gyepes–Fehér Cs., Lipcsei, Lisztes, Dárdai, Lőw–Tököli, Kenesei (Fehér M. vagy Gera). SAN MARINO: Gasperoni–Gennari, Bacciocchi, Zonzini, Albani, Gobbi–V annucci, Mi. Marani, Moretti–A. Selva, Montagna.

A 20.30-kor kezdődő Megyeri úti találkozót az izlandi Gylfi Thór Orrason vezeti. Ez lesz a magyar együttes 767. mérkőzése, az eddigi mérleg: 372 győzelem, 172 döntetlen, 222 vereség, 1678 lőtt, illetve 1168 kapott gól. A magyar csapat korábban még soha nem találkozott San Marinóval. A hazai válogatott idén nyolc mérkőzést játszott (a mérleg: 2 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség), a vendégek mindössze kétszer (2 vereség) léptek pályára.

Jó hír a futballrajongóknak: az m1 – hosszas huzavona után – élőben közvetíti a mérkőzést. (sz)

A 4. csoport állása:

1. Lettország 2 1 1 0 1:0 4

2. Lengyelország 2 1 0 1 2:1 3

3. Svédország 2 0 2 0 1:1 2

4. Magyarország 1 0 1 0 1:1 1

5. San Marino 1 0 0 1 0:2 0

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?