Glen Murray triplázott

NHL. A Boston Bruins legázolta a Calgaryt, amely utolsó nyolc mérkő-zéséből hetet elveszített. Glen Murray három gólt ütött, egyet előkészített, ez volt karrierje negyedik triplája.

NHL. A Boston Bruins legázolta a Calgaryt, amely utolsó nyolc mérkő-zéséből hetet elveszített. Glen Murray három gólt ütött, egyet előkészített, ez volt karrierje negyedik triplája. A Medvebocsok 32 ponttal vezetik a keleti főcsoportot, s az egész mezőnyben is csak egyetlen eredményesebb csapat van a New England-ieknél, a 33 pontos Dallas Stars.

Bár a Boston egyik legjobbja, Szergej Szamszonov még mindig nem játszik, nélküle is remekül muzsikál a Murray, Joe Hornton, Mike Knuble összetételű első sor: Thornton második, Murray negyedik az NHL pontlistáján. Thornton egyébként három gólt készített elő kedden, Rolston, a második sor mesterlövésze pedig kettőt vágott. A Calgary kapujában Roman Turek kezdett, de a második harmadra már Jamie McLellan jött ki. Ő sem járt jobban, Turek három góljával szemben ő négyet kapott.

A Toronto győztes gólját a Floridától szerződtetett Róbert Švehla ütötte. Megkönnyítette a Juharlevelesek dolgát, hogy a fővárosiak immár második mérkőzésükön nélkülözték a hátát fájlaló Peter Bondrát.

EREDMÉNYEK: Boston–Calgary 7:2 (3:0, 3:1, 1:1), g.: G. Murray 3, Rolston 2, Knuble, McInnis, ill. Gelinas, Iginla; 14 000 néző. Montreal–Atlanta 3:2 (0:0, 2:1, 1:1), g.: Bulis, Gilmour, Koivu, ill. Kozlov, Tjärnqvist; 19 000 néző. Toronto–Washington 5:4 (1:2, 3:2, 1:0), g.: Antropov, Kaberle, Renberg, Švehla, Reichel, ill. Johansson, Nylander, Zubrus, Čiernik; 20 000 néző.

NBA. Szupersztárja, Shaquille O Neal visszatérése óta először kapott ki a címvédő Los Angeles Lakers az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban. A kaliforniai csapatot az a Miami Heat győzte le, amely ebben az idényben eddig mindössze két sikert aratott. EREDMÉNYEK: Atlanta–Seattle 119:116 – hosszabbítás után, Miami–LA Lakers 97:85, Denver–San Antonio 85:81, Portland–Houston 77:71, Cleveland– Sacramento 85:91, Washington–Indiana 84:88, LA Clippers–Utah 94:99. (O–O, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?