Gimnáziumi igazgató a pólóválogatott élén

Komárom/Pozsony. Keddtől új vezetőedzője van a szlovák vízilabda-válogatottnak. Mint ismeretes, a pályázatot Ondrej Gajdáč nyerte meg, a szakértői bizottság mind az öt tagja rá szavazott.

Ondrej GajdáčMNL-felvétel Komárom/Pozsony. Keddtől új vezetőedzője van a szlovák vízilabda-válogatottnak. Mint ismeretes, a pályázatot Ondrej Gajdáč nyerte meg, a szakértői bizottság mind az öt tagja rá szavazott. A KVP Komárno és a junior együttes trénere, Bottlik László menesztése után, a fukuokai világbajnokságon már irányította a nemzeti hetest...Meglepődtél, hogy rád esett a választás?

Egyáltalán, mert aki jelentkezik erre a posztra, annak mindennel számolnia kell. Akkor sem történt volna semmi különös, ha az illetékesek Vidumanský Lászlónak szavaznak bizalmat...Amikor közvetlenül a fukuokai vb előtt felkértek, vállald el a válogatott irányítását, azt mondtad, csak akkor lehet erről szó, ha a világbajnokság után másnak adod át a stafétabotot. Aztán...

Valóban így volt! Végül a barátaim és a szakemberek rábeszéltek: pályázzam meg a vezetőedzői posztot. Egy feltételem viszont volt, hogy továbbra is a gimnázium igazgatója maradhassak. Ez azt jelenti, nem leszek főállású profi edző. Különösebben nem érdekel, mennyi is lesz a fizetésem, erről egyelőre még nem tárgyaltam Eduard Prelovskýval, a Szlovák Vízilabda Szövetség elnökével.És mi lesz a komáromiakkal, akiket már húsz éve irányítasz?

Nekik sem fordítok hátat, el-eljárok majd az edzéseikre, természetesen mindenhová elmegyek velük, csak már nem ülök a kispadra.Egy biztos, nem lesz könnyű dolgod, hiszen az iskolában és a medencében is helyt kell majd állnod... Nem félsz a kudarcoktól?

Azt hiszem, nem lesz különösebb gond, s nem kerülök időzavarba. Öt éven át már irányítottam a junior válogatottat, és semmi probléma sem volt. Remélem, most is így lesz, hiszen majdnem megegyezik a két gárda programja. A munkaadóm belátta, hogy az edzősködés nem magánügy.Kiket hívsz meg majd a keretbe?

Először is november végéig elkészítem a 2002-es év felkészülési tervét, aztán elbeszélgetek a kiszemelt játékosokkal. Jövőre csak négy rangos nemzetközi tornán indulunk, ám aztán a következő esztendőben több világverseny is lesz. Helyt kell állnunk az Európa-bajnoki selejtezőkön, majd következik a kontinensviadal és a világbajnokság, 2004-ben pedig az olimpia. Ha mindhárom viadalon ott leszünk, akkor módfelett elégedett leszek.A juniorokkal felettébb sikeres voltál, hiszen az 1995-ös vb-n – nem kis meglepetésre – bronzérmet szereztek védenceid, tavaly pedig az igen előkelő negyedik helyen végzett a csapat. Ezek szerint van mire építeni.

Van egy-két igen tehetséges fiatal, akikre lehet számítani. A módszereimen és természetesen a taktikán nem változtatok, s bízom benne, hogy a felnőttekkel sem leszek sikertelen...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?