Gelle: „Nem hagytam el magam, de mérges voltam”

gelle
Szeged |

Gelle Péter nehéz szezonon van túl: az elején még azt hitte, K2-ben célozza meg az olimpiai kvótát, de végül egyesben evezte ki Tokiót. A párkányi kajakos a szegedi kajak-kenu vb-n K1 1000 méteren negyedik lett, a verseny után pedig készségesen visszatekintett az elmúlt időszakra.

A minszki európai játékokon még Botek Ádámmal párosban indult, nem sokkal később azonban kiderült, ő a négyest fogja erősíteni, ahol Jakubík Gábor helyére ült Samuel Baláž, Vlček Erik és Zalka Csaba mögé. Ezzel ön pár nélkül maradt. Min ment keresztül az azóta eltelt időszakban?

Szerencsére fejben elég erős vagyok, legalábbis mindenki ezt mondja, még ha nekem nem is mindig tűnik úgy. A feleségem állítja, hogy nagyon erős tudok lenni mentálisan. Nem hagytam el magam a történtek után, nem is morfondíroztam azon, hogy „én szegényke, mi történhetett volna”, nem vagyok az a típus. Mérgesnek nagyon mérges voltam, és néha elfogott a rosszkedv, hogy mennyivel nehezebb dolgom lesz így, valakinek meg mennyivel könnyebb. Mert nem lehet azt mondani, hogy a négyes kvótaszerzése nehéz, főleg azután, hogy Gáborral is milyen jól ment az a hajó. Azt a stílust pedig, ahogy ez az egész történt, senki nem nevezheti korrektnek. De ezt igyekeztem magam mögött hagyni. A felkészülés során nagyon jó csapattal vagyok körülvéve, az edzőm, a feleségem, az egész trencséni Dukla segített abban, hogy tovább tudjak lépni. Tudtam, hogy a szövetségtől nem számíthatok segítségre, de csináltuk a dolgunkat. Tudtam, hogy vagyok olyan gyors, hogy megszerezzem a kvótát, de azt is, hogy ehhez a legjobbamat kell nyújtani. Szerencsére ez sikerült.

Szegeden már a középfutamban megmutatta, hogy jó formában van, elképesztő hajrával másodiknak ért be a cseh Dostál mögött. Ez is lökést adott a döntőre?

Nagyon kemény volt a középfutamunk. Sok jó versenyző volt a mezőnyben, de szerencsére sikerült a futam. Nagyon boldog voltam, de már a vb előtt úgy készültem, hogy a cél a döntő. Semmi olyasmi, hogy megelégedek a középfutam után! A döntőben ott kell lenni az első ötben, ami nagyon kemény lesz, mert nagyon erősek a többiek. Örülök, hogy bírtam fejben, és végig bírtam nyomni.

A vb előtt hogyan érezte, várja a szövetség ezt a kvótát öntől?

Szerintem nem várták. Nem várták, és senkit nem is érdekelt. Filip Petrla, a küldöttség vezetője is végig arról beszélt, hogy a négyes kvótaszerzése a fő cél.

Amikor egy héttel a vb előtt beszélgettünk, azt mondta, most először nem várja a többiekkel való találkozást. Milyen a hangulat a csapatban?

Néha úgy tűnik, mintha a szemükben én lennék a rossz. Sajnálom, hogy így alakult, de ez főleg a szövetség hibája. Sajnálom, hogy ide jutott a szövetség, hogy ilyen csapatot alakított ki, de úgy látom, ez egyhamar nem fog megváltozni.

Ezek nagyon kemény szavak. Nem tart tőle, hogy ezért valamilyen megtorlás következik?

Mit tehetnének velem? Elveszik a kvótámat? Úgy fogok felkészülni a következő szezonra, hogy én utazhassak Tokióba, mindent meg fogok tenni érte.

A kvóta nem személyre szól, hanem az országé, úgyhogy várhatóan nagy harc lesz érte…

Rossz sportolóink lennének, ha nem lennének köztük olyanok, akik meg akarják próbálni, de én készen állok megküzdeni a tokiói helyemért.

Volt már világbajnok, ugyanezen a pályán Vlček Erikkel 2011-ben, volt már kétszer vb-ezüstérmes, legutóbb két éve Račicében egy már nem létező párossal, Botek Ádámmal. A mostani eredményt hova sorolja a pályafutásában?

Ezért a teljesítményért nem jár érem, de nagyon nagy erőt ad. A korábbi érmeimnek is nagyon örülök, az, hogy mi történt később, nem változtat ezen. Račicében Ádám nagyot mutatott, ami utána jött, az már az ő döntése. Remélem, a mostani eredményem sokat segít abban, hogy jövőre is ott legyek a legjobbak között. Szeretnék bejutni az olimpiai döntőbe, és ott egy nagy versenyt futni.

Említette, hogy elég hűvös a viszonya most a többiekkel.

El kell ismernem, hogy én sem keresem a társaságukat, de szerintem nem is várhatják tőlem, hogy puszipajtások legyünk.

De miközben beszélgetünk itt a szegedi pálya mellett, rengetegen idemosolyognak, gratulálnak, különféle nemzetek képviselői jönnek ide pacsizni. Szemmel láthatóan sok ember örül a sikerének.

Sokan voltak már, akik már Minszkben kérdezték, hogy egyesben fogok-e indulni. Azután is több embertől hallottam, hogy szorítanak, bíznak bennem. Most pedig sokan gratulálnak, és azt mondják, megérdemeltem. Nagyon jólesik. Sokan kívánták nekem ezt a sikert a kajakosvilágban, és ez rengeteget segít.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?