Galántai diadal idegenben

Vágbeszerce/Galánta. Új edzőjük, a dunaszerdahelyi Rostislav Prokop vezetésével a hazai győztes rajt után idegenben is nyertek a galántaiak, akik tegnap délelőtt Harsányi 16. percben fejjel elért találatával biztosították be három pontot érő zsákmányukat a nyugat-szlovákiai III.

Vágbeszerce/Galánta. Új edzőjük, a dunaszerdahelyi Rostislav Prokop vezetésével a hazai győztes rajt után idegenben is nyertek a galántaiak, akik tegnap délelőtt Harsányi 16. percben fejjel elért találatával biztosították be három pontot érő zsákmányukat a nyugat-szlovákiai III. liga mezőnye vágbesztercei újoncának otthonába. „Egy pontrúgást követően Lenivý Halákhoz passzolt, akinek kapu elé ívelt labdájára Harsányi jó ütemben érkezett, s az ötösről fejjel a hálóba célzott. A gólszerző tovább növelhette volna találatainak a számát, ám a folytatásban két ízben is ziccert hibázott. Rajta kívül még Mačica és Čerňanský is hadilábon állt az irányzékkal. Fordulás után alaposan rákapcsoltak a vendéglátók, szerencsénkre nem sikerült mezőnyfölényükből profitálniuk. Jó rajtot vettünk, mától már a jövő hét végén a bősiek elleni rangadóra összpontosítunk“ – fogalmazott az eddig száz százalékos mátyusföldiek csapatvezetője, Ján Francisci.

POVAŽSK Bystrica–Galanta 0:0 (0:1). Gólszerző: Harsányi (16.). Sárga lap: Hedera (P. Bystrica). Játékvezető: Marinčák, 150 néző.

Galánta: Šálka–Kopčan, Červenka, Obložinský, Lošonský, Halák, Vaňo (57. Varga), Lenivý, Mačica, Harsányi (73. (Kiss), Čerňanský (Fehér). (ái)

EDZŐI VÉLEMÉNY

Rostislav Prokop (Galanta): „Jól kezdtünk, megleptük a hazaiakat. Vezető találatunk után tovább növelhettük volna előnyünket, ám védenceim pontatlanul céloztak. A vendéglátók később nagyobb fordulatszámra kapcsoltak, akár egyenlíthettek is volna. Ezúttal a Fortuna is a segítségünkre volt. Elsősorban taktikai fegyelmezettségünknek köszönhetjük az újabb három pontot, mely a kollektíva érdeme. Örülök az újabb győzelemnek, ám a két nyertes meccs után még nem szabad a fellegekben járni. A neheze csak most következik. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?