FORDULÓMOZAIK

Borbély sem tett csodát
Tatabánya. A sereghajtó Tatabánya bízott benne, hogy győzelemmel tudja megörvendeztetni szurkolóit a szombati Bányász-napi ünnepség alkalmából. A paksiak viszont nem tisztelték a bányászokat, s 4:2-re nyertek.

Borbély sem tett csodát

Tatabánya. A sereghajtó Tatabánya bízott benne, hogy győzelemmel tudja megörvendeztetni szurkolóit a szombati Bányász-napi ünnepség alkalmából. A paksiak viszont nem tisztelték a bányászokat, s 4:2-re nyertek. Az érsekújvári Borbély László edző együttese az elmúlt két bajnoki során tizenegy gólt kapott, s úgy tűnik, rendkívül nehéz lesz kikecmeregnie a mély kátyúból. A gárda az új mester irányításával ott folytatja, ahol Mészáros Ferenccel abbahagyta, továbbra is pont nélkül áll. (ú)

„Az ötből csak kettő volt jogos”

Kaposvár. Őrült 90 percet hozott a somogyi rangadó, Fábián játékvezető 5 büntetőt ítélt meg, és a négy sárga lap mellett egyszer a piros is előkerült az alapvetően sportszerű mérkőzésen. A szokatlanul sok büntető miatt szót is emelt a mérkőzés után Botos Antal, a siófokiak edzője: „Egy megyei rangadón nem engedhető meg az ehhez hasonló játékvezetés. Nem azt mondom, hogy a Rákóczinak kedvezett Fábián, hanem azt, hogy az öt büntetőből talán egy-egy volt jogos mindkét oldalon.” (nb1.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?