Főhet a zalaiak feje

Sopron. Nagy elánnal kezdték a meccset a csapatok, és holott aktívabb volt a ZTE, Bárányos góljával a soproniak szereztek vezetést. Nem álltak le a vendégek, és Koplárovics gyönyörű találatával egyenlíteni tudtak.

Sopron. Nagy elánnal kezdték a meccset a csapatok, és holott aktívabb volt a ZTE, Bárányos góljával a soproniak szereztek vezetést. Nem álltak le a vendégek, és Koplárovics gyönyörű találatával egyenlíteni tudtak. Szünet után nagyobb elszántsággal kezdett a Sopron, a ZTE azonban végig nyugodtabban játszott, Józsi révén aztán a győzelmet is megszerezte a Gellei-gárda. A Sopronnak továbbra sem megy hazai pályán, a ZTE vezetősége pedig tanakodhat azon, miből fizeti ki az újabb meccsprémiumot.

EDZŐI VÉLEMÉNYEK – Dajka László (Sopron): „A félidő derekától érthetetlenül visszaestünk, ekkor ellenfelünk jobban játszott. Szünet után mindent beleadtunk, azonban nem volt szerencsénk.”

Gellei Imre (ZTE): „Ezt a csapatot érdemes lenne együtt tartani. A héten sok nehézséget tudtunk leküzdeni, és le tudtuk győzni jó erőből álló ellenfelünket. Több odafigyelést érdemelne ez a gárda.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?