<p>Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke a közép- és dél-amerikai régiót összefogó konföderáció, azaz a CONCACAF vezetőinek azt mondta, hogy "minden eddiginél nagyobb vágy" ég benne, hogy újraválasszák a szervezet élére.</p>
FIFA - Blatter újra jelöltetné magát, az UEFA-tagoknak nem tetszik
"A küldetésem, a mi küldetésünk még nem fejeződött be" - jelentette ki a keddi találkozón a svájci sportdiplomata, aki három éve, harmadik újraválasztásakor még azt mondta, a mostani lesz az utolsó ciklusa. Az európai szövetség (UEFA) tagjai közül azonban - a várakozásoknak megfelelően - többen ellenérzésüknek adtak hangot, így a holland és az angol szövetség elnöke is jelezte, nem támogatják Blattert a jövő évi tisztújító kongresszuson.
A holland Michael van Praag kijelentette, hogy a FIFA reputációja sokat csökkent az elmúlt hét-nyolc évben a sorozatos korrupciós botrányok miatt, és szerinte a továbbiakban nem Blatter a megfelelő ember a szervezet elnökének. Hozzátette, nincs személyes problémája a FIFA-t 1998. június 8-a óta vezető Blatterrel, de változásra van szükség.
"Egyértelmű üzenetet kapott ma, de még egy év hátravan a választásig" - mondta Karen Espelund, a norvég szövetség elnöke. A jövő évi tisztújításon egy elnökjelölt személye már biztos, mivel Blatter korábbi "jobb keze", a 2002 és 2010 között főtitkárhelyettes francia Jerome Champagne januárban jelezte, hogy indul a választáson.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.