Fellobbant a paralimpiai láng Párizsban (FOTÓK)

Fellobbant a paralimpiai láng Párizsban (FOTÓK)

Bő két héttel az olimpia zárása után ismét fellobbant a láng Párizsban, ezzel megkezdődött a XVII. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye, amely jövő vasárnapig tart.

A szerda esti, remek hangulatú megnyitót az ötkarikás játékokhoz hasonlóan formabontóan nem stadionban, hanem a Concorde téren és a híres párizsi sugárúton, a Diadalívtől induló Champs-Elysées-n rendezték – az ideiglenes arénában 35 ezren, azon kívül pedig további több ezren üdvözölték a sportolókat és kísérőiket. A rendhagyó helyszínnel a házigazdák arra is fel akarták hívni a figyelmet, hogy a világ kisebb és nagyobb városait nem a fogyatékkal élőkre gondolva tervezték, ezért a jövőben tenni kell azért, hogy ezek az emberek is egyenlően élvezhessék a mozgás, helyváltoztatás szabadságát.

A szervezők szándéka az volt, hogy elgondolkodtassák a nézőket az egész estén átnyúló, „Paradoxon, a viszálytól az egyetértésig” című színes műsorral, amelyben két csoport történetét mutatták be több felvonásban, több száz szereplő, köztük 16 fogyatékkal élő segítségével. A sztori azt szemléltette, hogy kreativitással hogyan lehet hidat építeni az egymástól távol álló csoportok közé, és együtt, egymásért, befogadóan, nem pedig egymás ellen, kirekesztően gondolkodni. A program központi eleme a tánc és az emberi test volt, s főszerepet játszott benne a tér közepén magasodó obeliszk is, amelyet többször is fényfestéssel keltettek életre, rendkívül látványosan.

Galéria

Közben – a háttérben a lemenő nap fényében pazar látványt nyújtó Diadalívvel – a Champs-Elysées alsó részéről a versenyzők is megérkeztek a térre, a magyar küldöttség 66. volt a felvonulók sorában, a zászlót az ötödik paralimpiáján szereplő, tokiói bajnok úszó, Illés Fanni és az íjász Gáspár Tamás vitte. Utolsóként a házigazda franciák vonultak be, hatalmas ováció közepette, a sort pedig az önkéntesek és az embernagyságú kabalák, a Frígek népes csapata zárta – utóbbiak a felvonulás során végig biztatták, szórakoztatták a versenyzőket.     

Tony Estanguet, a Párizs 2024 szervezőbizottság elnöke köszöntőjében forradalminak nevezte a párizsi paralimpiát, amelynek minden sportoló a résztvevője, a szurkolókat pedig arra kérte, hogy ugyanolyan lelkesedéssel buzdítsák a versenyzőket, mint tették azt néhány héttel korábban, az olimpián. Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke szenvedélyes beszédében azt mondta, 

„a világ legszebb városában vagyunk, nehéz időkben, de legyen a sport egy közösségi erő, amely összehozza az embereket”. 

Hangsúlyozta: a paralimpikonok nem a részvételért jöttek, hanem azért, hogy versenyezzenek, győzzenek és képviseljék azt az 1,3 milliárd embert, a világ lakosságának 15 százalékát, aki valamilyen fogyatékkal éli az életét. Egyek vagyunk, de nem vagyunk egyformák – fogalmazott.

Az első párizsi paralimpiát a francia államfő, Emmanuel Macron nyitotta meg, a program végén pedig – a paralimpiai zászló felvonását, a paralimpiai himnusz elhangzását és az eskütételeket követően – a paralimpiai fáklya is megérkezett a térre és felcsendült a francia zeneszerző, Maurice Ravel legismertebb szerzeménye, a Bolero. A lángot – amely az olimpiához hasonlóan a szomszédos Tuileriák kertjében, egy magasba emelkedő hőlégballonon lobog majd a következő tizenegy napban – látványos külsőségek közepette öt parasportoló, Charles-Antoine Kouakou, Nantenin Keita, Fabien Lamirault, Alexis Hanquinquant és Elodie Lorandi gyújtotta meg.

A több mint három és fél órás megnyitó tűzijátékkal ért véget.

A párizsi paralimpián a menekültek csapatával együtt rekordot jelentő 168 küldöttség mintegy 4400 versenyzője – köztük semlegesként 88 orosz és nyolc fehérorosz – küzd 22 sportágban. A különböző sérültségi kategóriákban összesen 549 számban avatnak bajnokot. A magyar színeket 39 sportoló képviseli, akik 13 sportágban, 68 versenyszámban lesznek érdekeltek. A küzdelmek csütörtökön kezdődnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?