Félév a felemelkedés jegyében

Együtt a csapat. Álló sorban (balról) Fógel Ferenc gyúró, Gabriel Wurczel, Alexander Kronka, Urblík József, Andruska Csaba, Urblík Norbert, Tóth Péter, Petrás István. Guggolnak: Styahula Tamás, Máté Marian, Bartal Béla, Tóth Károly, Nagy Vilmos, Ivan Kovács, Seres Imre, Lackovský László. A keret tagjai még: Csomó Tihamér (kapus), Sztudva László, Smiknya Lajos, Mihalovics Ervin és Zsóka Patrik (mezőnyjátékosok). ArchívumIdén nyáron visszatért szülővárosába, Ipolyságra. A három esztendeje a járási bajnokságban vergődő helyi FK Slovanba. Hármas szerepkörbe: játékosnak, edzőnek és klubvezetőnek.

Miért szánja rá magát egy kiváló csatár, hogy öt osztállyal lejjebbre ereszkedjen a labdarúgás sűrűjébe? „Láttam, milyen borúlátó hangulat uralkodik a csapat körül, micsoda alacsony szinten játszottak a fiúk. Ez az állapot találkozott mindenkori vágyammal, ami nem volt más, minthogy egyszer végre hazajönni, befejezve a játékosélet vándorlásait. Lehetőséget kaptam a várostól a vállalkozásra, s nyáron – egy-két segítővel – átvettem a klubot, amely már a tengődés és a kimúlás határán táncolt. Ha nem teszem meg, talán el sem indulnak a bajnokságban. Szétesőfélben volt a társaság.”

Nem maradt tétlenkedni való idejük, néhány hét alatt kellett összerázni a tízezer lakosú határváros csapatát, hogy rajtra készen várhassák az őszi idény kezdetét. „Kényszerhelyzetben és gyorsan cselekedtünk, így fordult elő, hogy szinte egy személyben maradt rám a klubvezetés és az edzői munka. Segítőim már akadnak, s fokozatosan bővítjük majd a vezetőséget is.”

Hazatelepülése nyáron a többi játékost is visszatartotta. Öccse, Norbert is hazament, így a kilátástalan helyzet miatt távozni készülők is meggondolták magukat, s maradtak. Urblíkék az edzéseken elhitették a fiúkkal, hogy mindnyájan tudnak focizni, s mint az őszi bajnoki szereplésük bizonyította: egyre jobban belelendült a csapat. Az idény végén hatpontos előnnyel vezeti a lévai járási bajnokságot, egyszer sem kapott ki, s a 15 fordulós menetelésből tizenhármat megnyert. Legnagyobb ellenlábasa, a nagysallói együttes otthonából is elhozta a pontokat, igaz, bíróverés után a zöld asztalnál ítélték neki. Legnagyobb gólgyárosai az Urblík fivérek: Józsi 22-szer, Norbi 16-ször zörgette meg az ellenfelek hálóját. „Lokálpatrióták alkotják a csapatot. Akik maradtak, többnyire csak ságiak. Fűti őket a bizonyítási vágy, látni az edzéseken, mennyire szívükön viselik az eredményességünket. Ezzel a játékosállománnyal az V. ligában a helyünk, ezért tavasszal a feljutás a célunk. Biztos vagyok benne, hogy abban a bajnokságban sem játszanánk alárendelt szerepet. Persze, minden a lehetőségeinken, s azon múlik majd, milyen lesz a támogatottságunk a városban.”

Egyelőre az ipolysági néző újra visszatalált a pályára. Még az idegenbeli mérkőzésekre is szép számú közönség kíséri el a csapatot. Korábban száz-százötvenen jártak a hazai meccsekre, ősszel ötszáz alá nem süllyedt egyik hazai bajnoki látogatottsága sem. „Szórakoztatjuk az embereket, akik örülnek, hogy újra közkedvelt lett városunkban a foci” – sorolja munkájuk első gyümölcseit Urblík József. Nem bánta meg, hogy játékosként, edzőként és vezetőként egyszerre lépett az ipolysági futball színterére: „Én akartam itt futballozni, nem erőltetett senki. ĺzlik még a játék, megy is, így nincs okom nem folytatni. Ráadásul itt nevelkedtem, klubomnak visszaadhatom azt, amit egykor belém neveltek. Edzőként eddig nem volt nehéz dolgom, mert az eredmények magukért beszélnek. Nehezebb lesz majd, ha megcsappannak a sikerek. Vezetőként vár rám talán a legtöbb teendő. Stadionunk ugyanis katasztrofális állapotban van. Minden úgy maradt, mint ifista koromban volt. Mintha azóta senki sem nyúlt volna hozzá semmihez – sajnálkozott egy kicsit, de gondolatban már a megoldás lépésein járt az esze – Ősszel sikerült az épület tetőzetét és a fűtést rendbe hozni, télen a belső munkálatok várnak ránk.”

Nyártól kezében az ipolysági labdarúgás jelene és jövője. További felemelkedése is.