Fazekas négy világbajnokságon is játszhatott volna

Elégedett a pályafutásával?
Elégedett is vagyok, meg nem is. Nagyon sajnálom, hogy kis szerencsével kettő helyett négy világbajnokságon is játszhattam volna. Máig nem értem, hogy miért kellett nekünk 1969 decemberében Marseille-ben játszani a csehekkel, amikor Budapesten 2:1-re legyőztük őket, Prágában pedig 3:3-as döntetlent értünk el, és a gólkülönbségünk is sokkal jobb volt.

Mert olyan volt a versenykiírás, hogy egyforma pontszám esetén harmadik meccs dönt a világbajnoki szereplésről…
Egyáltalán nem volt ebben logika, ez teljesen igazságtalan volt. Ráadásul Prágában már 3:1-re vezettünk, de sokként ért bennünket, hogy a korábban sokáig Kelet-Németországban dolgozó Sós Károly szövetségi kapitány a szünetben le akarta cserélni a remekül fejelő Mészölyt. Ez sokkolt bennünket, végül a csapatkapitány Göröcs és Csanádi Árpád csapatvezető kétségbeesett rábeszélésére meggondolta magát, szó szerint a zuhany alól húztuk ki a Vasas középhátvédjét. De Sós hatvan perc után mégis lehozta Kálmánt. Később engem is levett, mert amikor a gólom után szódát kértem, azt hitte, hogy elfáradtam… Aztán a hajrában Kuna és Kvašňák volt eredményes, mondanom sem kell, hogy mindketten fejjel találtak a kapunkba. 

Marseille-ben viszont egyértelműen nem jött ki a lépés.
Az a vereség nagyon fájó pont a számomra. Három nappal a sorsdöntő vb-pótselejtező előtt az Újpesttel a Newcastle-vel játszottunk a VVK-döntő visszavágóján. Idegenben 3:0-ra kikaptunk, odahaza a szünetben már 2:0-ra vezettünk, de végül 3:2-es vereséget szenvedtünk. Ránk épült a válogatott, rendkívül sűrű volt a programunk, és az idény végére lelkileg és fizikálisan is elfáradtunk. Ráadásul több kulcsemberünk, például Albert, Dunai II és Szűcs hiányzott a december 3-i meccsen, amelyen 4:1-es vereséget szenvedtünk a csehektől. 

Négy év múlva Ralf Edström fejese hiúsította meg a vb-szereplést.
Veretlenül zártuk az 1974-es vb-selejtezőket, mégis csak a televízióban nézhettük a tornát. A Népstadionban telt ház előtt 1:0-ra és 3:2-re is vezettünk a svédekkel vívott ki-ki meccsen, már csak 12 perc volt hátra, amikor jött a hórihorgas csatár, és a hálóba bólintott. Ezután hiába szögeztük a kapujukhoz a skandinávokat, nem sikerült gólt lőnünk. 

Harmincegy évesen vett részt először vb-n. Miként emlékszik vissza az 1978-as tornára?
A halálcsoportba kerültünk, hiszen a házigazda argentinok mellett az olaszok és a franciák voltak a riválisaink. A vb előtt bizakodtunk, mert Baróti Lajos bácsi jó csapatot rakott össze. A vendéglátók elleni nyitómeccsen jól játszottunk, Csapó révén megszereztük a vezetést, de aztán a portugál bíró szépen elcsalta a meccset az argentinok javára, sőt, két legjobb játékosunkat, Törőcsiket és Nyilasit kiállította. Ezzel gyakorlatilag szertefoszlottak a továbbjutási terveink.

1982-ben Spanyolországban viszont nagyon kevés hiányzott a továbbjutáshoz.
Remekül kezdtük a vb-t, hiszen 10:1-re legyőztük Salvadort, utána viszont 4:1-re kikaptunk a címvédő argentinoktól. A belgák ellen – akik 1:0-ra legyőzték Maradonáékat – nekünk a döntetlen is elég lett volna a továbbjutáshoz. Sokáig 1:0-ra vezettünk, később egyedül vezettem a labdát Pfaffra, ám a kapus a tizenhatoson kívül csúnyán elütött, de a bíró nem állította ki. Ezután Ceulemans elfutott a bal szélen, 50 méteres szóló után középre ívelt, és az antwerpeni csatártársam, Czerniatynski a bizonytalankodó Mészáros Feri kapujába lőtt. Ezzel kiestünk.

Mi volt az Újpest titka, amikor a hetvenes években zsinórban nyerték a bajnokságokat?
Nagyon jó csapatunk volt, kiváló kollektívát alkottunk, ha nem lett volna edzőnk, akkor is fölényesen nyertük volna a meccseket. Az ellenfelek szinte rettegtek a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó csatársortól.

Hogyan emlékszik a légiósként eltöltött évekre?
Kár, hogy csak harminchárom esztendősen engedtek ki külföldre, ekkor kerültem a Royal Antwerpenhez, ahol négy sikeres szezont húztam le, majd egy idényt a St. Truidennél töltöttem. Erős volt a belga bajnokság, abban az időben olyan sztárok játszottak ott, mint Lubanski, Lato, Haan, Hrubesch vagy Tahamata. Jól ment a játék, és megbecsültek Belgiumban, e tekintetben nincs okom a panaszra.

Edzőként is sikeres volt. 
Tizenegy évig trénereskedtem, kétszer feljutottam a belga élvonalba, de az edzősködés nagyon nehéz dolog. Nem rajta múlik, hogy nyer-e a csapat. Hiába dolgoztam ki a legjobb taktikát, ha a játékosok nem hajtották végre az utasításokat… 

Újpestre nem hívták?
Jó tizenöt éve volt róla szó, hogy én leszek a lilák vezetőedzője, de aztán másnak szavaztak bizalmat a klubvezetők. Azóta fel sem merült a nevem…

Nem fájt, hogy Magyarországon nem jött szóba szövetségi kapitányként?
Természetesen fájt. Kilencvenkétszer öltöttem magamra a címeres mezt, külföldön az a szokás, hogy a sokszoros válogatott játékosok közül választanak szövetségi kapitányt. Nálunk viszont más a helyzet. Úgy vagyok ezzel, hogy ha nem szólnak, akkor én nem ajánlom magamat. Ha nem elég, amit leraktam az asztalra, akkor nagyon sajnálom, és akkor nem jövök.