BŐD TITANILLAA kétszeres olimpiai ezüstérmes Zuzana Štefečeková 2013-ban is szállította az eredményeket, összesen négyszer állhatott dobogóra az elmúlt idényben.
„Ezúttal nem volt rajtam akkora nyomás”
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13886035874132_22.jpg.jpg?itok=JLBGV38E)
BŐD TITANILLA
A kétszeres olimpiai ezüstérmes Zuzana Štefečeková 2013-ban is szállította az eredményeket, összesen négyszer állhatott dobogóra az elmúlt idényben. A 29 éves traplövővel tavalyi eredményeiről és jövőbeli terveiről beszélgettünk.
Legjelentősebb 2013-as eredménye egy második hely a suhli Európa-bajnokságról. A granadai Vk-versenyt megnyerte, az abu-dzabi Vk-döntőn pedig a harmadik helyen zárt. Elégedett a szezonnal?
Természetesen. Minden idény, amelyben legalább egy érmet szerzek, sikeres, idén három dobogós helyem volt. Sőt, négy, hiszen az Eb-n csapatban is érmesek lettünk, a harmadik helyen végeztünk. Ez utóbbi annál is értékesebb, mert pályafutásom során most először sikerült csapatként is dobogóra állnunk.
Hogyan zajlik voltaképpen a lövészetben a csapatverseny?
Az egyéni eredményeinket összeadják, ebből jön ki a csapat eredménye. Nagy volt az örömünk az Eb-n, mert amikor kiderült, hogy Janka Mezeiová is bekerült a döntőbe, már egyértelmű volt, hogy meglesz a csapatérem. Rendkívül boldogok voltunk.
Milyen a viszonya a csapattársaival? Afféle mentor a számukra?
Én vagyok közöttük a legidősebb és a legtapasztaltabb, igyekszem a csajoknak jó tanácsokat adni. Főleg a versenyek előtt próbálok segíteni, de mindennek az alapja, hogy jó barátnők vagyunk.
Ez volt az első év, amikor új szabályok szerint rendezték a versenyeket, a selejtező után a legjobb hat tiszta lappal indul, aztán a döntőben az első két helyezett lőhet az aranyéremért. Sokan kritizálták a szabálymódosításokat, hogyan váltak be a gyakorlatban?
A szabályok csak erre az évre voltak érvényesek, jövőre ismét módosítani fogják őket. A döntőbeli eredményeim alapján úgy fest, megfelel nekem ez az új rendszer. Továbbra sem gondolom, hogy ez igazságos, de ha már egyszer bevezették, akkor igyekszem gyorsan alkalmazkodni a helyzethez.
Az olimpia utáni szezonban a sportolók nagy része általában egy kicsit kienged. Ön is így tett?
Mindenképpen nyugodtabb év volt, nem volt rajtam akkora nyomás. Nem követelték meg tőlem a jó eredményeket, még ha természetesen magammal szemben voltak is elvárásaim. Az is jót tett, hogy nem kellett amiatt izgulni, sikerül-e kvótát szerezni az olimpiára.
A következő idényben mik a tervei?
Már tudjuk, mely Világkupa-versenyekre utazunk, de egyelőre nem foglalkozom ezzel. Most, hogy vége a szezonnak, igyekszem fejben is kikapcsolni. Örülök, hogy télen nem kell lőni, nagyon szeretem a karácsonyt. Tavasszal pedig kezdődik a kemény felkészülés.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.