Budapest. Amióta Michael Schumacher megnyerte ötödik Forma-1-es világbajnoki címét, a külföldi sajtó a győzelem anyagi hozadékát számolgatja. Willi Weber, a Ferrari pilótájának menedzsere közben azon töri a fejét, hogy lehetne még nagyobb bevételre szert tenni.
Évente 38 millióval honorálják munkáját
Az olasz sajtó számításai szerint Michael Schumacher összbevétele 2004-ig, azaz a szerződésének lejártáig eléri a hatszázmillió eurót. Weber elmondta, hogy az olasz csapat már nem hajlandó a német pilóta fizetését tovább emelni. „Az ötödik vb-sikerre hivatkozva már nem kérhetek több pénzt“ – ismerte el Schumacher, de így is boldog, hogy Ferrarit vezethet, már el sem tudná képzelni az életét a vörös autók nélkül. „Valami különleges érzés ennél az istállónál versenyezni“ – mondta a kerpeni szupersztár. „Sok időbe telt, mire elértük azt, ami ma a Ferrari: a győztes csapat, a világ leggyorsabb versenyautója. Ebből a kocsiból egészen más kiszállni“ – tette hozzá.
A sikerek révén anyagilag is jól jár Schumacher. A csapat évente 38 millió euróval honorálja a munkáját. Ehhez jön még a Schumacher-kollekcióból származó 10,5 millió euró és a szponzoraitól kapott 7,5 millió. Ez összesen évi 56 millió. Willi Weber szerint ezek a bevételek sem növelhetők tovább, ráadásul az ausztriai botrány – amikor a csapattárs, Barrichello a célegyenesben előreengedte Schumachert csapatfőnöki utasításra – kissé visszavetette a szurkolók vásárlási kedvét. Ha Schumi 2004-ben végleg befejezi pályafutását, összesen 212 versenyen vesz részt. Kereken hatszázmillió eurós bevétellel számolva ez 2,83 milliót jelent futamonként. Majdnem hihetetlen, de Schumacher évente többet keres, mint a legpatinásabb német klub, a Bayern München összes focistája együttvéve. A Svájcban letelepedő pilóta pénze egy részét jótékony célra fordítja. A kétgyermekes apa az UNESCO nagykövete, és évente komoly összeggel támogatja a világszervezet éhező gyermekekért indított programját. „Schumacher sok pénzt keres, de meg is érdemli“ – mondta Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.