Eső után köpönyeg

Pozsony. A futballszövetség vezetői érzik, bajba kerültek a szombati Szlovákia–Anglia Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen történt rasszista megnyilatkozások miatt. Hibát követtek el. Elkezdték hát a magyarázkodást.

Pozsony. A futballszövetség vezetői érzik, bajba kerültek a szombati Szlovákia–Anglia Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen történt rasszista megnyilatkozások miatt. Hibát követtek el. Elkezdték hát a magyarázkodást. Levelet írtak az angol szövetség elnökének, a két sértett színes bőrű játékosnak, Emil Heskeynek és Ashely Cole-nak, a főtitkár nagy gyorsan Londonba utazott, hogy megnyugtassa a szigeországiakat: az Európai Unióba igyekvő szlovákok szeretik a briteket és általában mindenkit, semmilyen rasszizmus, fajgyűlölet, előítélet nem létezik az országban. Eső után köpenyeg. A dolgok megtörténtek. Annyira nyilvánvalóan, hogy már az UEFA előtt az ügy, a fegyelmi bizottság november közepén tárgyalja az esetet.

Kesernyés mosolyra fakad az ember, amikor olvassa a szövetség bocsánatkérő levelét, amelyben arról ír, hogy elhatárolja magát attól a néhány (sic!) egyéntől, aki majomhuhogással gúnyolta a két angol játékost. Néhány egyén! Mindenki hallhatta, ezrek és ezrek huhogtak. A fél stadion. Van ilyesmi. De mit csinált a meccset szenvedélyesen felvezető, az ellenfelet majdnem lenézően kezelő, a győzelem hevében égő, a nézőket fanatizáló szpíker? Miért nem ordította a mikrofonba, miért nem kérte a szurkolókat, hagyják abba a primitív huhogást? Ha már nem tette, miért nem üzentek neki a szövetség vezetői? Nekik tudniuk kellett, hogy az UEFA nem régen egy 10 pontból álló programot bocsátott ki, melyben könyörtelen harcot hirdetett meg a stadionokban uralkodó rasszizmus ellen. Lehet, hogy mindez olaj lett volna a tűzre. Lehet. De Laurinec elnök és társai elmondhatták volna magukról: megpróbálták rendre inteni a korlátolt és elbambult szurkolókat.

Nem tették. Arról sem tettek például, hogy a lelátókon is hallani lehessen a zenekar által játszott himnuszokat, arról sem tettek, hogy a fagyoskodó, esőáztatta hazai újságíróknak ne kelljen csaknem egy órát várniuk, amíg a morcos ajtónállók megengedik, hogy szót válthassanak a játékosokkal.

Na és ami a pénteki, Beckham-sajtótájékozatón történt (a sztár külön-külön adott interjút az újságoknak, a tévének és a rádiónak), arra nincs példa a futballtörténelemben: egy szó sem hangzott el annak az országnak a nyelvén, amelyben tartották!

A nagy esemény során csődöt mondott a szövetség és annak szervezőbizottsága. Nem újdonság. Mára sajtóértekezletet hirdetett meg. Igyekszik majd megmagyrázni a megmagyarázhatatlant.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?