Esélyesek a szlovákok

Pozsony. A vártnál jóval könnyebben győzött a szlovák válogatott a tenisz FED Kupa negyeddöntőjében Franciaország ellen (4:1). Ez azt jelenti, hogy a csapat csakúgy, mint 1999-ben bejutott a legjobb négy közé.

Pozsony. A vártnál jóval könnyebben győzött a szlovák válogatott a tenisz FED Kupa negyeddöntőjében Franciaország ellen (4:1). Ez azt jelenti, hogy a csapat csakúgy, mint 1999-ben bejutott a legjobb négy közé. Az előzetes várakozásnak megfelelően Daniela Hantuchová játszotta a főszerepet, aki mindkét találkozóját megnyerte, főleg Amélie Mauresmo ellen jeleskedett. A sorsdöntő harmadik pontot Martina Suchá érte el, aki első alkalommal lépett pályára címeres mezben. Párosban Nagyová és Husárová simán verte a gall kettőst.

„Védenceim fantasztikusan játszottak, s teljesen megérdemelten diadalmaskodtak. Ha így folytatják, van esélyünk a trófea elhódítására” – mondta Tomáš Malik, a szlovák együttes 28 esztendős szövetségi kapitánya (sérülés miatt hagyta abba a sportolást).

Guy Forget, a franciák szakvezetője is elismerte, hogy a jobbik csapat nyert: „A szombati meccsek után még reménykedtem, ám vasárnap a hazai teniszezők kiváló teljesítményt nyújtottak, s felülmúlták játékosainkat.”

Szlovákián kívül Olaszország, Spanyolország és Ausztria jutott a négy közé. Az egyes csapatok összeállítását nézve úgy tűnik, Hantuchováék rendelkeznek a legkiegyensúlyozottabb kerettel. A négyes fináléra október végén kerül sor, a szlovákok első ellenfelet az olaszok lesznek, a papírforma Nagyováék mellett szól. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?