Történelmi árvízre készül Magyarország

budapest aradas

Több mint félezer átvezényelt szakember érkezik folyamatosan a leginkább veszélyeztetett magyarországi vízügyi igazgatóságokhoz, hogy az állami védvonalakon vegyenek részt az árvízvédelmi munkában.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleménye szerint az önállóan védekező települések támogatására harminc műszaki irányítójuk foglalja el a szolgálati helyét ezekben a pillanatokban. A vízügy folyamatosan egyeztet a társszervezetekkel is a szükséges segítségről.

A közlemény kitért arra, hogy a ciklon miatt továbbra is rendkívül esős az időjárás a Duna vízgyűjtőjén, elsősorban az Alpok északkeleti és a Kárpát-medence nyugati, illetve északi részén, és ez várhatóan így lesz az előttünk álló napokban is. A ciklon mozgása és alakulása azonban nagyon bizonytalan, a legkorszerűbb előrejelző eszközök prognózisait is képes felülírni, ezért kiszámíthatatlan, milyen mértékben érinti a várható csapadék az egyes részvízgyűjtőket.

Az elmúlt 24 órában a legtöbb eső a Bécsi-medencére, valamint a Traun és az Enns vízgyűjtőjére esett, a vártnál jóval jelentősebb mennyiség, ugyanakkor más vidékeken alulmúlta az előrejelzettet. A következő egy napban ugyanezeken a területeken várható további jelentős csapadék, majd előreláthatólag a zóna nyugatabbra, tehát a Felső-Duna és az Inn vízgyűjtője fölé helyeződik át.

Az éppen aktuális meteorológiai előrejelzés alapján a következő hat napban a Dunán Adonyig a III. fok szintje fölötti, lejjebb több helyen az I. és II. fokú árvédelmi készültségi szintet meghaladó vízállásokra lehet számítani.

A Lajtán akár a valaha mért legmagasabb értéket (LNV-t) megközelítő, míg a Rábán és a Murán a II. fok szintje körüli tetőzésekre számítanak.

Budapesten az alsó rakpartot a jövő hét kedden érheti el a víz.

A vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse (OMIT) folytatja az árvízvédelmi munkák koordinálását. Több mint félezer munkatársunk indult útnak és érkezik folyamatosan az árvízzel leginkább veszélyeztetett Észak-dunántúli (ÉDUVIZIG) és Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (NYUDUVIZIG) területére, hogy segítse az állami védvonalakon szolgálatot teljesítő kollégáik munkáját” – emelte ki a közlemény.

Rajtuk kívül az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak az önkormányzatok által a helyi védekezéséhez kért műszaki irányító szakemberei is ott vannak már az önállóan védekező településeken. A Duna magyarországi szakaszán ugyanis mintegy ezer kilométer hosszú állami töltésvonal van, ahol a vízügy végzi az árvízi védekezést, emellett több tucat település önállóan védekezik, ott a polgármester munkáját vízügyes műszaki irányító és katasztrófavédelmi szakember is segíti.

A vízügy munkatársai folyamatosan figyelik az előrejelzéseket, és az aktuális adatokhoz igazodva készülnek, elsősorban a Duna és Lajta mentén. Mosonmagyaróvár védelmében zajlik a Lajta-szükségtározó megnyitásának előkészítése is.

Az OMIT vasárnap reggeli ülésén is részt vettek a társszervek – a katasztrófavédelem, a rendőrség, a honvédség, illetve a polgárőrség – képviselői, folyamatos a kapcsolattartás annak érdekében, hogy az esetleg szükséges segítségnyújtásról egyeztessenek a vízügyi szakemberekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?