A készpénzes fizetés korlátairól

euro penz fizetes

Manapság egyre ritkábban fizetünk készpénzzel, sokan már csak bankkártyát hordanak magukkal, sőt egyesek a mobiltelefonjukat használják e célra is. Így aztán korunkban kevesen tudatosítják, hogy a készpénzes fizetésnek is vannak korlátai. Ezt a témát járja körül ifj. Mészáros Lajos jogász, olvasói levélre reagálva.

Olvasói levél

Pár hete eladásra kínáltam akkori (3 éves, kitűnő állapotban lévő) autómat 20 000 €-ért. Elsőként unokatestvérem jelentkezett, aki másnap meg is nézte az autót. Tetszett neki, a vételárat is elfogadta, de az egész összeget készpénzben akarta odaadni, amit elutasítottam. Jól menő vállalkozóként ugyan tényleg lehetett ennyi készpénze, de úgy tudom, hogy manapság már tilos az ilyen magas készpénzes fizetés, úgyhogy ragaszkodtam a banki utaláshoz. Győzködött, hogy a javaslata törvényes, de amikor erre azt mondtam, hogy nem szeretnék „pénzmosás” gyanújába keveredni, úgy összevesztünk, hogy azóta sem beszélünk. Az autót végül másnak adtam el, de azóta is bánt a dolog, mert mi van akkor, ha az unokatestvéremnek volt igaza? Azt szeretném tisztázni, hogy átvehettem-e volna a teljes összeget készpénzben? Milyen szabályok vonatkoznak jelenleg a készpénzes fizetésekre?

A készpénz mint fizetőeszköz már évezredek óta része az emberiség mindennapjainak, és csak az utóbbi évtizedekben kezdett visszaszorulni a banki utalások, ill. a bankkártyás és más elektronikus fizetési módok (pl. az ún. kriptovaluták) elterjedésével. 

A készpénz törvényes fizetőeszközként való használatát az Alkotmány 39a. cikke garantálja, amely arról is rendelkezik, hogy a készpénzhasználat feltételeit és korlátait külön törvény szabja meg. A készpénzhasználat korlátozása azért szükséges bizonyos esetekben, mert az utalásos fizetés sokkal átláthatóbb, „transzparensebb”, a készpénzes fizetés pedig a gyakorlatban (főleg nagyobb összegeknél) könnyen válhat az ún. pénzmosás eszközévé. Pénzmosás alatt a bűncselekményekből származó bevételek „törvényessé tételét” értjük, pl. ingatlanok, autók stb. megvásárlásával, majd bérbeadásával vagy viszonteladásával – bűncselekményekből pedig általában készpénzben lehet bevételt szerezni, így olvasónk óvatosságát meg lehet érteni.

Olvasónk abban sem téved, hogy a készpénzhasználat konkrét határértékhez kötött, amely felett a tranzakciók csakis utalással vagy más technikailag lehetséges módon valósulhatnak meg. A Tt. 394/2012 sz. a készpénzes fizetés korlátozásáról szóló törvény (Kfkt.) 4. §-a szerint ez a határösszeg jelenleg 15 000 €, vagyis, alapvetően az ezt a számot meghaladó összegek nem fizethetőek ki készpénzben. Ám, mint minden szabály alól, a készpénzes fizetés korlátozása alól is létezik kivétel. A Kfkt. 8. §-a ugyanis meghatároz bizonyos konkrét eseteket, amelyekre az említett határösszeg nem vonatkozik, vagyis, amelyek előfordulása esetén korlátlanul lehet készpénzzel fizetni. Ilyen eset, amikor az országban válsághelyzet, háború, hadiállapot, szükségállapot, veszélyhelyzet vagy rendkívüli helyzet van kihirdetve.

A szlovák kormány 2022. február 26-i 142. sz. határozatával hirdetett ki ún. rendkívüli helyzetet, amellyel az orosz–ukrán háború kirobbanására és az azt követően fenyegető menekülthullámra reagált. Mivel az említett határozat máig sem lett visszavonva, a rendkívüli helyzet még mindig tart, ezáltal pedig a 15 000 €-s határérték a készpénzes fizetésekre jelenleg (egészen a rendkívüli helyzet megszüntetéséig) nem vonatkozik.

Olvasónk levele szerint autója eladása csak pár hete történt, ezért ez az adásvétel is a fent említett, jelenleg is hatályos törvényi kivétel alá esett. A leírtak alapján tehát úgy tűnik, hogy olvasónk valóban elfogadhatta volna unokatestvérétől az autó teljes vételárát anélkül, hogy megszegte volna a törvényt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?