Elmaradt a meglepetés

Kedden este véget ért a jégkorong Extraliga rájátszásának első felvonása; a továbbiakban már csak a mezőny négy legjobbja (Zvolen, Košice, Poprad, Slovan) küzd a bajnoki címért, a negyeddöntő négy vesztese (Žilina, Skalica, Trenčín, L. Mikuláš) befejezte. Az osztályozónak még öt felvonás után sincs győztese.

Kropáč, a Slovan csatára a negyedik gólt üti a liptószentmiklósiak kapujábaTASR-felvételMint ahogy az várható volt, a címvédő Zvolen könnyedén jutott túl az első playoff-akadályon, zsinórban négyszer fektette két vállra az újonc Žilinát, s elsőként harcolta ki az elődöntőbe jutást. Ernest Bokroš vezetőedző ennek ellenére nem volt teljes mértékben elégedett, főleg az bosszantotta, hogy védencei számtalan helyzetet puskáztak el és a védelem is elég gyakran bizonytalankodott. „Ilyen könnyelmű játék a komolyabb játékerőt képviselő csapatok ellen megbosszulhatja magát. Egy biztos, a poprádiak ellen a hazai meccseket sem lehet félvállról venni. Remélem, ugyanúgy, mint tavaly, most is az Extraliga hajrájában leszünk csúcsformában. Célunk természetesen az elsőség megvédése, s ha ez nem sikerülne, nagyon-nagyon csalódott lennék.“

A poprádiak, akik a tavalyi döntős trencséniek fölött diadalmaskodtak 4:1-re, nem adják fel, s bíznak abban, hogy a két zólyomi meccs közül az egyiket sikerül megnyerniük, és akkor meglepetést okozhatnak. A Poprad szakvezetői – a jól értesültek szerint – nem kis összeggel jutalmaznák a játékosokat, ha kiharcolnák a fináléba jutást.

A másik ágon Slovan–Košice elődöntőre kerül sor. A két régi nagy rivális jól ismeri egymást, a közelmúltban több felejthetetlen, drámai meccset is játszott. Sokáig emlékezetes marad a három évvel ezelőtti döntő, amikor a kassaiak óriási meglepetésre legyőzték a nagy esélyes Slovant. Most is hasonló csodában reménykednek a kelet-szlovákiaiak, akik csak öt meccset játszottak a negyeddöntőben (4:1-re verték a Skalicát) a Slovan viszont igen csak vergődött, hét találkozót játszott a lelkes és szívós liptószentmiklósiak ellen, akik csak az utolsó, mindent eldöntő pozsonyi összecsapáson roppantak össze.

Ján Šimčík, a Liptovský Mikuláš vezetőedzője: „Bosszant ez a 7:1-es fiaskó, ám ennek ellenére elégedett vagyok, mert a playoff előtt kiegyeztem volna azzal, ha egyszer legyőzzük a Slovant, a vége aztán hét mérk#zésb#l álló dráma lett...“

Miloš Říha, a kékek cseh mestere: „Alaposan ránk ijesztett a liptói gárda. Ha úgy hokiztunk volna a korábbi meccseken is, mint a hetedik, sorsdöntő találkozón, akkor már régen elfelejtettük volna a negyeddöntőt. Az a fontos, hogy a négy között vagyunk, s úgy tűnik, kilábaltunk a hullámvölgyből.“

A keddi, ötödik Nitra–Spišská Nová Ves osztályozó után sem dőlt el, melyik csapat játszhat jövőre az élvonalban. Az iglóiak ugyan összesítésben már 3:1-re vezettek, ám Nyitrán tegnap előtt 3:2-re kikaptak, s az ellenfél szépített. Ma hazai jégen szerepel (17.00) a második vonal legjobbja, s ha nyer, akkor kiharcolja az Extraligába jutást. Ha viszont a nyitraiak győznének, szombaton a Zobor alatti téli stadionban lenne a mindent eldöntő hetedik osztályozó.

Az elődöntő műsora

A legjobb négy között is négy győztes meccsre játszanak. A műsor – március 15. és 16.: Zvolen–Poprad, Slovan–Košice; március 19. és 20.: Poprad–Zvolen, Košice–Slovan. Ezt követően – 23-án Zólyomban és Pozsonyban, 25-én Poprádon és Kassán, 28-án pedig ismét Zólyomban és Pozsonyban mérkőznének a csapatok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?