EL: Benfica–Sevilla döntő

<p>Torino/Valencia. A Benfica és az FC Sevilla jutott be a labdarúgó Európa Liga május 14-i torinói fináléjába.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

A portugál együttes a Juventus otthonában elért gól nélküli döntetlennel ütötte el az olaszokat annak lehetőségétől, hogy hazai közönség előtt szerepeljenek a döntőben. A Zebrák komoly helyzetet nem tudtak kialakítani, annak ellenére sem, hogy a 67. percben Pérez kiállítása miatt emberhátrányba kerültek a vendégek. A Benfica így hazai 2:1-es sikerének köszönhetően tavaly után ismét ott lesz az Európa Liga döntőjében.

„Borzalmas, hogy a Benfica a két meccsen két kapura tartó lövéssel tovább tudott menni. A két meccs alapján a Juventus bizonyosan megérdemelte volna a továbbjutást. Mindent beleadtunk, amire képesek voltunk – nyilatkozta a Juventus vezetőedzője, Antonio Conte, aki szerint a játékvezető is hibás volt a kiesésükben. – Nagy kár, hogy az első meccsen nem adtak meg egy tizenegyest és piros lapot, amikor lekönyökölték Chiellinit, és ma este sem kaptunk meg egy nyilvánvaló büntetőt.”

Jorge Jesús, a portugálok edzője szerint viszont jogos volt a sikerük: „Azért a Benfica jutott tovább, mert mindkét meccsen jobban játszottunk, Lisszabonban és Torinóban is.”

A másik párharcban a Valencia majdnem megismételte azt a bravúrt, amelyet a Basel elleni negyeddöntőben mutatott: akkor az idegenbeli 3:0-s vereség dacára tudott továbblépni a spanyol gárda (hazai pályán 5:0-ra nyert), most pedig a Sevilla 2:0-s előnye tűnt kevésnek – a 94. percig. Akkor ugyanis a sevillai M´bia szépített (3:1), s az utolsó pillanatban szerzett idegenbeli góllal továbbjuttatta az andalúzokat.

Sajnálta is az elszalasztott lehetőséget Juan Antonio Pizzi, a Valencia vezetőedzője. „Mindent beleadtunk, büszke vagyok a csapatomra. Megtettük, amit kellett, sőt, még többet is. Nem akarom elvenni a Sevilla érdemeit, de úgy érzem, tettünk annyit, hogy megérdemeljük a döntőt. Az igazság nem mindig része a futballnak” – mondta Pizzi. „Szavakkal leírhatatlanok az érzéseink. Hála Istennek, hogy így végződött a mérkőzés. Most jól fel kell készülnünk a fináléra, ahol a győzelem lesz a célunk” – jelentette ki Ivan Rakitic, a Sevilla középpályása.

A döntőt május 14-én Torinóban rendezik. (MTI, nso, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?