<p>Riszdorfer Richárd benne akar ülni a kajaknégyesben, de nem mindenáron, Jakubík Gábor meg szeretné ragadni a kínálkozó lehetőséget, Tarr György pedig profihoz illően csak a teljesítményre figyel. A komáromi kajaknégyes szétesése után a mellékszereplők véleményére is kíváncsiak voltunk.</p>
Duisburg után tisztább lesz a kép
Riszdorfer Richárd: „Vállaltam a rizikót”
Ön szerint mi vezetett a kajaknégyes körül kialakult helyzethez?
A fiúk úgy döntöttek, nem adnak esélyt Misinek, nem hagyták, hogy nemzetközi szinten kipróbáljuk, javult-e a régi, Riszdorfer Richárd, Riszdorfer Mihály, Vlček Erik, Tarr György összetételű négyes tavalyhoz képest. Miután Misi elrontotta a K1 1000 méteres válogatót, mindjárt úgy döntöttek, hogy új négyest hoznak létre. Május utolsó hétvégéjén a duisburgi Világkupán már egy más összeállítású négyes indul, Marek Krajčovičcsal és Jakubík Gáborral, és ha sikerül jó eredményt elérniük, akkor nem lesz újabb válogató, de ha rosszabbul végeznek, akkor június első hetében Račicében sor kerül egy második válogatóra.
Elhamarkodottnak tartja a döntést, hogy egy új négyes mehet Duisburgba?
Egy kicsit igen, mert az edzések alapján nem voltak olyan nagy különbségek közöttünk, mint ezen a válogatón. Ott vagy fáradt volt Misi, vagy pszichikailag nem tudta hozni a versenyt. Próbáltam meggyőzni a többieket, hogy maradjon együtt a régi négyes, próbáljuk ki a Világkupán, milyen gyorsak vagyunk, s ha nem menne, akkor természetesen újítani kell. De nem akartam valakit úgy kirakni a hajóból, hogy előtte nem adtam neki esélyt.
Ezért is állt a bátyja mellé?
Igen. Ennek hatására döntöttem úgy, hogy inkább én sem veszek részt a Világkupán, csak majd a második válogatón. Egy verseny alapján nem akartam elítélni senkit. Tavaly egy válogatón én is nyolcadiknak jöttem be, utána mégis negyedikek lettünk a világbajnokságon. Az az egy válogató nem tükrözi a féléves munkát, amit télen és tavasszal elvégeztünk.
Önnek a válogatón elért eredménye alapján biztos helye lenne a négyesben, edzőjük, Likér Péter is próbálta meggyőzni, ne hagyja ott az egységet.
Igen, sokat beszélgettünk, de végül úgy döntöttem, nem megyek Duisburgba. Nem tudtam volna Misi nélkül tovább evezni a hajóban a tudattal, hogy én sem adtam meg neki az esélyt.
A bátyja azt állítja, összefogtak ellene a többiek. Ön is így látja?
Már tavaly a vb után felmerült, hogy szét kell szedni a négyest, és tavasszal új egységet kell létrehozni. Elhangzott, hogy újítani akarnak – gondolom, Misire céloztak ezzel, hogy már megvan a kora, nemsokára 35 éves lesz. De nem mindig a csere a megoldás.
Vlček Erik azt mondja, csakis a teljesítménycsökkenés miatt került ki Misi a hajóból. Ön szerint volna helye a testvérének ebben az egységben?
Az edzéseken mutatott teljesítménye alapján egyértelműen. Ezért is álltam ki mellette. Ha edzésen sem lett volna jó, és ezután ment volna úgy a válogatón, ahogy, akkor nem állok mellé, mert engem is hátráltatott volna. De edzéseken jó volt, fél éve nagyon keményen edz, megvan a megfelelő formája, csak ez mindenkinél másképp mutatkozik meg a versenyszezon kezdetén. A válogató május 1-jén volt, az olimpiáig még három hónap van – ez nagyon hosszú idő.
Nem tart tőle, hogy esetleg önnek is elúszik az olimpiai részvétel, ha az új négyes jó eredményt ér el Duisburgban?
Ezt a rizikót vállaltam. Benne van a pakliban. De egy olimpia nem a világ. Nehéz, de edzek tovább. Meglátjuk, mi lesz. Duisburgban a srácok is meglátják, jól döntöttek-e.
Tételezzük fel, hogy lesz második válogató, de a testvérének az sem sikerül. Ez esetben is tartaná magát ahhoz, hogy nélküle ön sem akar a négyesben versenyezni?
Nem, mert megkapta volna a második esélyt is. Mindenkinek elmondtam, hogy szeretnék benne ülni a hajóban, de nem mindenáron. Igazságosabb lenne egy második válogató. Addig is edzünk, nem is tehetünk mást, hiszen ezért fizetnek minket. Azzal nem ér véget egy pályafutás, hogy valaki nem jut ki az olimpiára.
Jakubík Gábor: „Élni akarok a lehetőséggel”
Mennyire lepte meg a hirtelen jött lehetőség?
A válogató előtt nem gondoltam, hogy én is benne leszek a kajaknégyesben. Nem is számíthattam ilyesmire, hiszen az eredeti tervek szerint a régi összeállítású négyes ment volna a duisburgi Világkupára. Néhány nappal a verseny előtt is még úgy volt, hogy bármi történjék, a négyes nem esik szét. A válogató után viszont megkerestek, s ilyen ajánlatra nem lehet nemet mondani.
Mennyire ismeri új csapattársait?
Marek Krajčovičcsal, aki Ricsi helyére ült be vezérevezősnek, együtt versenyzünk párosban, de Eriket és Gyurit is jól ismerem, mert már régebben is elég sokat jártam Komáromba edzeni. Bevettek a csapatba.
Az edzések alapján milyennek mutatkozik az új négyes?
Vlček és Tarr is azt állítja, hogy legalább olyan jól megy a hajó, mint a régi felállásban, s nekem is ez az érzésem. De a verseny teljesen más, mint az edzés, így csak Duisburgban derül ki, mennyire vagyunk jók.
Néhány hete csak álmodozhatott az olimpiai részvételről, most viszont reális esélye van arra, hogy ott legyen Londonban. Hogyan éli ezt meg?
Először is Duisburgban kell nagyon jól teljesíteni. Ha ott az első háromban végeznénk, akkor valószínűleg már nem változna a négyes összetétele.
A két Riszdorfer és Vlček közötti ellentét mennyire befolyásolja a négyes felkészülését?
Engem egyáltalán nem befolyásol, mert engem ez nem érint. És szerintem Vlček Erik is már van annyira tapasztalt, hogy ezt ki tudja zárni. Kisebb-nagyobb veszekedések eddig is voltak.
Mit tart valószínűbbnek: azt, hogy Duisburgban kivívják az olimpiai részvétel jogát, vagy azt, hogy újabb válogatóra kerül sor?
Húha… Semmi sem lehetetlen, de könnyebb lenne jósolnom, ha tudnám, milyen lesz a duisburgi mezőny.
Gondol már Londonra is, vagy csak Duisburgra koncentrál?
Már régóta álmodozom az olimpiáról, de most egy kicsit közelebb is vagyok hozzá. Az lenne jó, ha már nem kellene álmodozni, mert biztosra vehetném, hogy ott leszek. Ilyen lehetőség nincs mindennap, szeretném megragadni. Ha rajtam múlik, akkor kihasználom ezt az esélyt.
Tarr György: „Én nem döntök, arra van a szövetség”
Milyenek a benyomásai az új összetételű négyesről?
Mindenki új négyest emleget, de ilyen összetételben egyelőre csak a duisburgi Világkupán fogunk indulni. Az olimpiai négyes lehet, hogy végül csak a júniusi válogatón alakul ki.
Riszdorfer Mihály teljesítménye ön szerint sem volt elégséges ahhoz, hogy az eredeti összeállítású négyes kapjon esélyt Duisburgban?
Vlček Erik már a vb után elmondta, szerinte a négy legjobb kajakosnak kellene ülnie a négyesben. Akkor ebbe mindenki beleegyezett. Most Misi nem jutott döntőbe a válogatón, ezért jött Erik azzal az ötlettel, hogy cseréljünk, és Duisburgban próbáljuk ki Jakubík Gábort. Ebbe Riszdorferék nem akartak beleegyezni, bár a nevezési feltételekben ott szerepelt, hogy a szövetség elnöke cserélhet egy embert, ha nem megfelelő a teljesítménye. Ricsi ezek után úgy döntött, ő sem indul, pedig még nem volt szó az olimpiáról. Sajnálom, hogy Ricsi kiszállt, de ez az ő döntése.
A két Riszdorfer azzal érvel, hogy egy verseny alapján nem lehet ilyen horderejű döntést hozni.
Ott vannak a válogató eredményei, meg lehet nézni, ki hányadiknak jött be. Szerintem, ha valaki bent akar ülni a négyesben, akkor be kell jutnia egy országos válogatón az A döntőbe. Vagy legalább a B döntőben meg kell mutatnia, hogy ott a helye.
A viták mennyire befolyásolják a felkészülést?
Eléggé, mert mindenki erről kérdez a városban is. A válogató után minden nap azt hallgattam, hogy adjunk még egy esélyt Misinek. Én viszont azt mondtam, hogy az egy dolog, hogy megnyertem a válogatót, de dönteni nem fogok, arra van a szövetség. Szóval közöltem velük, hogy majd szóljanak, mikor és milyen négyesbe kell beülnöm, én nem akarok már ezzel foglalkozni.
Nem is akar állást foglalni, kinek van igaza?
Nem. Szerintem Magyarországon vagy Németországban nincs ilyen, hogy a versenyzők döntenek arról, ki kivel megy. Jön a válogatott edző, rácsap az asztalra, kijelöli a négyest, és nincs olyan, hogy „én nem megyek, mert ő nem megy”.
Riszdorfer Richárdnak lett volna helye a négyesben.
Elismerem, hogy nehéz helyzetben van, mert a testvére érintett az ügyben. Másrészt viszont az olimpiáról, sőt, olimpiai éremszerzési lehetőségről van szó…
Milyen az összhang az új négyes tagjai között?
Még kicsit össze kell szoknunk, és az is tény, hogy a felnőtt mezőnyben jóval több kell, mint a juniorok között. De ami nagyon fontos: Jakubík és Krajčovič is minden tanácsot megfogad, nagyon hallgatnak Erikre.
Reális lehet, hogy Duisburgban ez a négyes az első háromban végezzen?
Szeretnénk jól menni, megmutatni, hogy ebben az összeállításban is jók vagyunk.
Ha új válogató lenne, s ott a Riszdorferek jól szerepelnének, milyen érzésekkel ülnének velük egy hajóba?
Érzések, érzések… Profi sportolók vagyunk, olimpiai éremért harcolunk. Nem figyelünk az érzésekre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.