Drága mulatság a lovagolás

Az egyik hazai sörgyár óriásplakátokon kér bocsánatot minden sörbaráttól a kommunizmus bűneiért, melyeket a sör ellen követtek el. Ha a lovasoknak is annyi pénzük volna, mint a sörgyáraknak, ők is nyugodtan teleragaszthatnák az országot hasonló bilboardokkal.

Betyárvirtus. Erre a mutatványra két hónapig készültek. Ledneczky Zoltán, a felsőszeli lovasklub vezetője egyik lován, ezúttal nem a nyeregben. Somogyi Tibor felvételeAz ész nélkül folytatott államosítás és a jól szervezett uradalmi ménesek szétverése, valamint a kétségkívül elit lovassport úri huncutsággá minősítése és szembeállítása a tömegsporttal már-már jóvátehetetlen károkat okozott Magyarország és Csehszlovákia lóállományában az ötvenes években. A szövetkezetesítés, a magántulajdonban levő lovak „államosítása”, majd a gépesítés jegyében történő lemészárlásuk sem éppen segítette elő a hazai lovasélet fejlődését.

A rendszerváltás után viszont fokozatosan kialakult az a réteg, mely már megtehette, hogy akár több lovat is tartson, létrejöttek az első magánkézben levő lovardák, s ez a testet-lelket nemesítő sportág azóta egyre több rajongót szerzett, korra való tekintet nélkül. Azt már nem írhatjuk, hogy anyagi helyzetre való tekintet nélkül, hiszen a lovaglás nem olcsó hobbi. Egy óra lovaglásért a legolcsóbb helyen is legkevesebb 150 koronát kérnek, azonban Pozsony környékén az árak ennél lényegesen magasabbak, itt a 300-400 korona számít átlagosnak. A tereplovaglás, pláne szakszerű oktató kíséretében további anyagi áldozatokat kíván.

Ha pedig valaki úgy döntene, hogy saját hátast vesz magának, annak alaposan a pénztárcájába kell nyúlnia. A lovak árai körülbelül az autók áraival azonos szinten mozognak. Valamirevaló pónit már 20-30 ezerért is be lehet szerezni, de itt is van „Mercedes-kategória”... A vételár csak egyszeri kiadást jelent; az istállóztatás és takarmányozás költségei igénybevételtől függően havonta további néhányezer koronát tesznek ki, főként ha a tulajdonos nem rendelkezik saját istállóval, s így kénytelen lovait bértartásba adni. A paripa felszerszámozása, valamint a lovas megfelelő öltözete – ahogy táblázatunk is mutatja – további kiadásokat jelent.

Ha nem csupán vasárnaponként szeretnénk lovagolni, legalább saját kobakkal, pálcával és lábszárvédővel kéne rendelkeznünk. Sok kezdő lovas szégyelli felvenni a sisakot, pedig esésnél, ami eleinte nem ritkaság, a nem különösebben erős csontozatú fej helyzetienergia-változása a legnagyobb. A megfelelő védelem így életet menthet. A lábszárvédőkre pedig – ha nem akarunk mindjárt beruházni egy lovaglócsizmába – azért van szükség, hogy a nyereg és a kengyelszíj ne dörzsölje ki a lovas lábszárát.

Dél-Szlovákiában csaknem minden járási székhely környékén van lovaglási lehetőség. Sőt: a lovastársadalmon belül már nálunk is kialakultak a különféle szubkultúrák, közülük a lovas íjászok és a westernlovasok hallatnak a legtöbbet magukról, nem véletlenül. Tevékenységük látványos, így jól medializálható. De aki nem akar feltétlenül íjjal célba lőni egy huszonöt-harminc km/h sebességgel közlekedő ló hátáról, vagy borjút lasszózni ugyanilyen gyorsasággal, az is szép pillanatokat tölthet a nyeregben. (no, ú)

Mennyibe kerül a ló és lovas felszerelése?

lovaglónadrág 1500-3000

lábszárvédő 1000-1800

lovaglócsizma 2000-8000

mellény 2000

kobak 1000-3000

kesztyű 400-600

zakó 3200

nyakkendő 200-800

nyereg 6000-25000

kantár 1000-3000

kötőfék 300-800

zabla 200-1000

lábszárvédők 800-2000

nyeregpokróc 650-2000

lópokróc (nyári/téli) 1500/2500-tól

kengyel 500-1500

kengyelszíj 500-1800

lovaglópálca 200-500

Az árak koronában értendők, és a hobbi jellegű termékekre vonatkoznak (Forrás: jazdectvo.szm.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?