Cowboyok, betyárok és íjászok egy rakáson

Felsőszeli. A Vágsellye melletti településen idén ötödik alkalommal rendeztek lóvásárt, melyre hetvennyolc állatot hoztak ki tulajdonosaik. A rendezvény gazdája a felsőszeli lovasklub volt, melynek élén Ledneczky Zoltán áll.

Felsőszeli. A Vágsellye melletti településen idén ötödik alkalommal rendeztek lóvásárt, melyre hetvennyolc állatot hoztak ki tulajdonosaik. A rendezvény gazdája a felsőszeli lovasklub volt, melynek élén Ledneczky Zoltán áll. Ledneczky elmondta, a vásáron ugyan gazdát cserél az állatok egy része, az elsődleges cél azonban mégsem ez. A lovasok éppen olyan társadalmat képeznek, mint bármely más hobbi, szubkultúra képviselői. Az ilyesfajta rendezvények kiváló lehetőséget teremtenek arra, hogy az állatok gazdái információkat szerezzenek egymás lóállományának helyzetéről, egészségi állapotáról, képzettségi szintjéről...

A település szélén található pályát a klubhoz tartozó lovasok tették rendbe, s alakították ki jelenlegi formáját. A földterületet derékszögben karám veszi körbe, melyben boxok vannak kialakítva, hogy a vásározók közszemlére tehessék „portékájukat.” Az idei lóvásáron nem volt ritkaság szlovák szót hallani. A lovastársadalom nem tesz különbséget a nemzetiség alapján, sokkal többet számít, ki hogy üli meg a lovat, avat be Ledneczky ennek a társadalomnak a belső életébe. Noha a vásár csak szombaton kezdődött, akik tehették, már szerdán-csütörtökön idejöttek, lóháton vagy szekerekkel, hogy jó helyük legyen.

A vásár napján Felsőszeliben ritkaság volt fedetlen fejű embert látni. A legtöbben cowboykalapot viseltek, melyhez farmer és kockás ing dukál, igényeseknek nyakkendővel. A hazaiak viszont amúgy bőgatyásan, borjúszájú ingben, fekete, „ezüstpitykés” mellényben jelentek meg. De a cowboyokon és a betyárokon kívül a lovas íjászok is képviseltették magukat. Honfoglaló eleink harcmodorát Rőth Imre nagy sikerű bemutatója elevenítette fel. Este pedig – szokás szerint – countryzene mellett szórakozhattak a résztvevők.

Felsőszeliben egy elszánt kis csoport intenzív munkája nyomán hagyomány teremtődött. Ledneczky Zoltán elmondta, augusztus utolsó hétvégéjén jövőre is idevárják a legnemesebb négylábúak kedvelőit. (kr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?