Diktatúra és fogadások – ez zajlik a K4-esnél

Rio de Janeiro |

<p>Likér Péter, a riói olimpián ezüstérmes szlovákiai kajaknégyes edzője bevallotta, katonai rezsimet vezetett be az edzéseken, más trénerek olykor kritizálják is a módszereiért.</p>

De hogyan is néz ki a Likér-féle diktatúra a gyakorlatban? „Hát úgy, hogy amit mond, azt úgy kell megcsinálni, ahogy ő akarja. De meg is csináljuk, mert nem hülyeség. Mindig jó úton vezetett minket – szögezte le Tarr György, az egység legidősebb tagja. – Nem tűnik soknak, amit kér, de azt akarja, hogy minden korrekt legyen, neki csak az a fontos, hogy jó technikával húzzuk a vizet.”

A somorjai Linka Tibor elismerte, ő az, aki a legtöbbször zsörtölődik az edző utasításai miatt. „Fontos, hogy egy edző kézben tartsa a dolgokat, van, akinek ez jobban bejön, másoknak kevésbé, de hát ez is teljesen emberi dolog. Nagyon odafigyel az étkezésünkre, hogy kevés lisztet együnk… De hát ezt megbocsátjuk neki, bár én nagyon szeretem a gulyást, pörköltet, ő pedig ezt nem igazán hagyja jóvá. Persze itt-ott azért úgyis eszem ilyesmit” – nevetett Linka, aki szerint a technika csiszolása is kulcsfontosságú, mert a hajóval szinte táncolni kell a vízen, és aki nem érzi a helyes technikát, annak ez nem megy.

Az egység legeredményesebb versenyzője, az immár háromszoros olimpiai érmes Vlček Erik szerint is elengedhetetlen, hogy egy csapatban legyenek szabályok, hogy ne uralkodjon el a káosz. „Egymással szemben is fontos ez, hogy nem késünk el edzésről, nem akarunk kibújni a munka alól. Nem nevezném ezt kegyetlen diktatúrának, ezek teljesen természetes dolgok” – vélekedett Vlček. Elismerte, hogy másféle ez az edzői stílus, mint korábbi mesterüké, Soós Tiboré, ezért meg kellett szokniuk. „Viszont ez fokozatosan alakult ki, Peti nem volt mindig ilyen. De ha ő mindent megtesz értünk, akkor ő is elvárhatja, hogy mi is mindent megtegyünk a sikerért, és áldozatot is hozzunk érte” – hangsúlyozta Vlček.

A kajaknégyesben az esetleges kihágásokért nem kell büntetést fizetni, viszont számtalan fogadás köttetik. „Az edző nagy gambler, Gyuri szintén, úgyhogy ők sokszor fogadnak egymással. Például edzőtáborban Peti lapozgat egy katalógust, és megkérdezi Gyurit: Te, Gyuri, ha a következő nyersz, veszel nekem ezt meg ezt? Gyuri pedig, lehet, hogy éppen fáradt, éhes, rávágja, hogy igen. A következő versenyen meg fordítva, ez egy ilyen jó kis kölcsönös ösztönzés” – mondta nevetve Vlček.

Az olimpiai ezüstéremnek köszönhetően Likér két pár cipővel gazdagodott, az egyiket Tarr-ral, a másikat pedig az egység vezérevezősével, Denis Myšákkal kötött fogadása eredményeképpen.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?