DAC: a klub a városra vár, a város a klubra

Dunaszerdahely |

<p>Tovább folytatódik a huzavona a dunaszerdahelyi önkormányzat és a DAC futballklub között: a város a klub lépésére vár, a klub a városra.</p>

A dunaszerdahelyi önkormányzat március végével mondta fel a futballklubbal kötött szerződést, a felmondási idő június végén járt le, július elején pedig az önkormányzat lekapcsolta az energiaszolgáltatókat a városi stadionban. Bár utóbb bírósági döntés kötelezte ezek visszakapcsolására, ez eddig nem történt meg.

„Dunaszerdahely polgármestere egy 2012. december 5-én kelt levélben tájékoztatta a klub vezetését, hogy a város tiszteletben tartja a kerületi bíróság novemberi döntését, s ezzel együtt engedélyezi a klubnak, hogy szerződést kössön az energiaszolgáltatókkal. A levél 3 mellékletet – engedélyt – tartalmazott, külön a gáz-, víz- és villanyóra átírására. A DAC képviselője ezt a levelet december 10-én vette át. Annak ellenére, hogy korábban épp a csapat vezetői kérték, hogy a város adja át nekik a szóban forgó mérőműszereket, mert ők olcsóbban tudnák biztosítani az energiát, ennek érdekében minden bizonnyal nem tettek megfelelő lépéseket az elmúlt egy hónapban” – tájékoztatta lapunkat A. Szabó László dunaszerdahelyi alpolgármester.

Érsek József, a klub alelnöke ezzel szemben úgy véli, először az eredeti állapotot kellene visszaállítani, hogy egyáltalán tárgyalni lehessen. „Nem tudom, mire vár a polgármester. A bírósági döntés nem arról szól, hogy mi vegyük át az órákat, hanem hogy kapcsolják vissza a gázt, a vizet és a villanyt – nyilatkozta lapunknak Érsek. – Eredetileg valóban mi javasoltuk azt a megoldást, hogy legyen a klub nevén a gáz-, víz- és villanyóra, most viszont először vissza kellene állítani a korábbi állapotot, s utána lehetne beszélni a további megoldásokról.” (bt)

  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?