Csúnya vereség után a svédekkel kezdik a középdöntőt Rostáék

Rosta.vb2023

A magyar férfi kézilabda-válogatott csúnya, 27:20-as vereséget szenvedett Portugália ellen a lengyel–svéd közös rendezésű világbajnokság csoportkörének utolsó meccsén, így csak harmadikként jutott tovább a középdöntőbe, ahol szerdán 20.30-tól Svédországgal játszik.

A magyar csapat számára nem kezdődött jól a mérkőzés, hiszen a 48. másodpercben Sipos Adrián arcon ütötte ellenfelét, amiért az északmacedón játékvezetők videózás után piros lappal büntették. A Veszprém védőspecialistája így a nézőtérről figyelte, ahogy társai sorra lövik Miguel Ferreirába a labdákat, aki az első 14 percben mindössze egy gólt kapott. Azt az egyetlen magyar gólt Bánhidi Bence szerezte a 7. percben, igaz, ekkor még nem volt nagy a baj, hiszen Sipos kiválásának ellenére jól működött a magyar válogatott védelme.

Támadójátékban viszont hiába volt Chema Rodríguez két időkérése, a hárombeállós, kapus nélküli játék alkalmazása, nem találták a megoldást Lékaiék, így a 18. percben már 10:2-es hátrányba kerültek. Ekkor mondhatni végleg el is dőlt a mérkőzés, hiszen a félidőre hét gól megmaradt Portugália előnyéből, és a második félidőben sem tudta ledolgozni azt (tartósan) Magyarország, így végül 27:20-as vereséggel zárták a D csoportot.

A nagy különbség azt jelentette, hogy Izland, Portugália és Magyarország is négy ponttal zárta a vb első körét, de az egymás elleni eredmények számbavétele után a portugálok nyerték a csoportot és az izlandiak is megelőzték Székely Mártonékat. Utóbbi játékos volt az egyetlen magyar hétfő este, aki elfogadható teljesítményt nyújtott, ő 12 védéssel, 32 százalékos védési hatékonysággal zárta a találkozót. A túloldalon remeklő Ferreira 15-ször hárított, ami 45 százalékos mutató, nem meglepő módon ő lett a meccs embere is.

„Egyelőre nehéz lenne megmondani, mi történt. Az biztos, hogy a portugálok magas színvonalon játszottak. Én ezúttal is büszke vagyok a csapatomra, mert a játékosok tették a dolgukat, küzdöttek a legvégéig. Ez nem a mi esténk volt, de most már a középdöntőre kell gondolnunk” – értékelt a tőle megszokott higgadtsággal Chema Rodríguez. A magyar szövetségi kapitány hozzátette, hogy elsősorban a rengeteg rontott lövés tette számukra nehézzé a meccset, valamint a legjobb védőjátékos kiválása sem könnyítette meg a helyzetüket. Chema szerint megvolt a lehetőségük, hogy visszajöjjenek a mérkőzésbe, de nem éltek a kínálkozó lehetőséggel. Itt vélhetően arra gondolhatott a spanyol szakember, hogy egy kisebb gólkülönbségű vereség reménye néha-néha felsejlett, így pedig elkerülhették volna, hogy csak harmadikként jussanak a középdöntőbe.

„Teljesen maga alatt volt mindenki. Lehet, hogy fejben, mentálisan nem voltunk ott. Székely Márton volt az egyetlen, aki kiemelkedően játszott, de együtt sírunk, együtt nevetünk. Ezek is mi vagyunk, sajnos tudunk így is játszani. Nagyon akartunk nyerni, de ma csak ennyire voltunk képesek – idézte az MTI Lékai Mátét. – Borzalmasan játszottunk az elejétől fogva, a legrosszabb rémálmainkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen teljesítményt fogunk nyújtani, pedig mindannyian tudjuk, milyen fontos mérkőzés volt. Egyszerűen nem találtuk a kulcsát annak, hogy gólokat tudjunk lőni. Amikor odakerültünk, akkor is elhibáztuk a helyzeteket, amikor közelebb tudtunk volna kerülni, akkor is belehibáztunk” – folytatta a gól nélkül záró irányító, aki hozzátette, bízik benne, hogy valahogy fel tudnak állni a következő három mérkőzésre, kiadják magukból, ami bennük van, és ennél sokkal jobb játékra lesznek képesek.

A magyar válogatott célja a legjobb hét közé kerülés, így ugyanis kiharcolhatnák az olimpiai selejtezőtornán való részvételt. Ehhez minden valószínűség szerint mindhárom középdöntős meccsüket meg kéne nyerniük, sorrendben szerdán 20.30-tól Svédország, pénteken Brazília, majd végül vasárnap a Zöld-foki Köztársaság ellen.

„Nyilván nem mi vagyunk az esélyesek, de valahogy nyernünk kellene, hogy életben tartsuk a reményt a céljaink elérésére” – mondta a svédek elleni meccs kapcsán Lékai. A hazai pályán szereplő skandináv csapat eddig három magabiztos győzelmet aratott és nem meglepő módon mindenki az éremesélyesek közt tartja őket számon. Ami még inkább a svéd válogatott mellett szól, hogy az eddigi meccseiken a szakmai stáb alaposan forgatta a mezőnyjátékosokat, többségük azonos terhelést kapott, így ők biztosan frissen lépnek majd pályára a középdöntő első meccsén. Annál is inkább, mert a csoport utolsó körében Uruguay ellen játszottak és nyertek nagyon simán, 47:12-re. Szita Zoltánékra ráadásul egy utazás is várt, hiszen a következő mérkőzéseiket már Göteborgban játsszák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?