Csalódott csapatok örökrangadója

Léva/Zselíz. Minden bizonnyal tét nélküli örökrangadóra kerül sor a lévai területi bajnokság I. osztályának vasárnapi zárófordulójában (17.00) az élvonalban tanyázó lévai és zselízi legénység előadásában.

Léva/Zselíz. Minden bizonnyal tét nélküli örökrangadóra kerül sor a lévai területi bajnokság I. osztályának vasárnapi zárófordulójában (17.00) az élvonalban tanyázó lévai és zselízi legénység előadásában. Biztosra vehetjük, hogy az éllovas tolmácsiak legyőzik az idén harmatgyenge teljesítményt nyújtó garamkelecsényieket, ezzel pedig ők jutnának felsőbb osztályba.

A Lévai Területi Futballszövetség végrehajtó bizottságának csütörtöki döntése értelmében a találkozót végülis Léván rendezik meg. Eredetileg ugyanis a testület fegyelmi bizottsága elrendelte, hogy a párharcot semleges pályán kell lejátszani. A döntést azzal indokolták, hogy a tolmácsiak elleni bajnoki mérkőzés (28. forduló) befejezése után az egyik hazai rendező könnygázt spriccelt a tolmácsi Erik Jenes arcába. A lévaiak fellebbeztek, a végrehajtó bizottság pedig felülbírálta, megváltoztatta az általa irányított segédbizottság határozatát. A legújabb verzió szerint a stadionban szolgálatot teljesítő rendezők számát 15-re kell növelni, a klub pedig 10 000 (333 euró) koronát kénytelen befizetni a szövetség kasszájába.

„Eredetileg mindkét kollektíva sorsdöntőnek hitte az összecsapást, de a sors iróniájának köszönhetően nagy valószínűséggel a tolmácsiak lesznek a nevető harmadikok. A tények ismeretében nem éppen örökrangadói hangulat várható stadionunkban. Ennek ellenére számunkra ez presztizsmeccs lesz a javából. Természetesen győzni szeretnénk. Csikócsapatunkat egyébként lélektanilag nagyon megviselte, hogy a következő idényben sem szerepelhetünk felsőbb osztályban. Mindenki egészséges, így a legerősebb összeállításban lépünk pályára az idényzárón” – tájékoztatott Juhász József, a lévaiak klubelnöke.

„Egy héttel ezelőtt, a tolmácsiak elleni sorsdöntő meccsen jóval közelebb álltunk a győzelemhez, mint ellenfelünk. Sajnos, egy súlyos játékvezetői ítélet megfosztott bennünket a három ponttól. A meccs után játékosaink könynyes szemmel vonultak az öltözőbe. Ma támadófocival rukkolunk elő, remélem győztesként vonulunk majd le a játéktérről. Csupán Valach bajlódik sérüléssel, a többiek a rendelkezésemre állnak” – hangzott a zselízi edző, Štuller István helyzetjelentése. (áb)

MECCSKALAUZ

Tabellasorok

2. Levice 29 25 3 1 146:15 78

3. Želiezovce 29 25 2 2 114:24 77

Őszi eredmény

Želiezovce–Levice 1:0 (1:0), góllövő: Kokoška (42.).

Tippünk

Szikrázó, összecsapáson 1:1- es döntetlen kerül a jegyzőkönyvbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?