Csallóközi súlyemelőké a cseh bajnoki cím

Brünn. A nagymegyeri veterán súlyemelők rendszeres résztvevői a cseh Masters Liga csapatversenyének. És nem is akármilyen eredménnyel.

Brünn. A nagymegyeri veterán súlyemelők rendszeres résztvevői a cseh Masters Liga csapatversenyének. És nem is akármilyen eredménnyel. Futószalagon szállítják a dobogós helyezéseket, a korábbiakban már kilencszer szerepeltek a cseh bajnokságban, és nem volt olyan bajnoki kiírás, hogy ne végeztek volna az első három hely valamelyikén. Az egy arany-, a hat ezüst- és két bronzérem mellé most ismét a legfényesebb medált gyűjthették be a korosztály idei cseh bajnokságában.

A két fordulóból álló megmérettetés második felvonása június 25-én zajlott Brünnben, ahol ugyan a nagymegyeriek csak a harmadik helyen végeztek, de az első körben szerzett előnyük akkora volt, hogy már nem igazán került veszélybe a bajnoki cím elhódítása, tudtuk meg Léránt Rudolftól, a csallóközi veterán alakulat szóvivőjétől.

A csapatküzdelmek első fordulóját még február 20-án rendezték Havířovban, a Mezei Tibor, Juhász László és Milan Gombár összetételű nagymegyeri alakulat ott az első helyen zárt, amit a brünni második felvonás után is meg tudtak tartani, s így kerülhetett végül a fürdővárosiak nyakába a cseh csapatbajnoki aranyérem.

A cseh bajnokság tényei a Hírkosárban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?