Cristiano Ronaldo elsírta magát

<p>Cristiano Ronaldo kapta az év legjobb futballistájának járó FIFA-Aranylabdát. A Real Madrid csatára 2008 után másodszor szerezte meg a nemzetközi labdarúgás legrangosabb egyéni díját.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A királyi gárda világklasszis futballistája, aki 2013-ban összesen 69-szer volt eredményes, szoros küzdelemben előzte meg két riválisát: ő a voksok 27,99 százalékát kapta, míg az FC Barcelona elmúlt négy alkalommal aranylabdás argentin játékosa, Lionel Messi 24,72 százalékkal lett második, a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München francia szélsője, Franck Ribéry pedig 23,36 százalékkal a harmadik.

A meghatódott győztes

A 28 éves Ronaldo 2008 után második alkalommal érdemelte ki az elismerést, amelyet korábban csak két portugál, a nemrég elhunyt Eusébio, valamint Luis Figo kapott meg.

„Nagyon nehéz megnyerni ezt a díjat. Örülök, hogy újra képes voltam rá. Nincsenek szavak, amelyekkel leírhatnám ezt a pillanatot” – mondta meghatódva Ronaldo, aki Di Stéfano 1959-es sikere óta az első olyan aranylabdás, aki klubszinten kizárólag a Real Madridban játszott az adott évben.

Az elfogadó második

A második helyen végző Lionel Messi reálisnak tartja a sorrendet. „Szeretnék gratulálni Cristianónak, megérdemelten nyert, ehhez nem kell semmit hozzáfűzni – jegyezte meg Messi. – Mindhármunknak jó szezonja volt, ezért is lehettünk most itt mi hárman. Semmiféle kifogásom vagy panaszom nem lehet a döntés ellen.”

A durcás harmadik

Franck Ribéry csalódottnak tűnt a harmadik hely miatt, a gálát követően igyekezett kerülni a média képviselőit. Hosszabban csak másnap fogalmazta meg véleményét. „Nem vagyok önző játékos, az Aranylabda pedig nem volt a céljaim között – bírta szóra a német Bild Ribéryt. – Inkább ismét megnyernék mindent a Bayernnel, és világbajnok szeretnék lenni. Persze szerettem volna megnyerni az Aranylabdát, de mi mást tehettem volna azon kívül, hogy klubszinten minden trófeát megszereztem?”

Csak ne a másik

A francia sajtó is fanyalgott kissé a végeredmény láttán (pl. a Le Parisien „váratlan inzultálásról, Ribéry nagy eséséről” ír), de a FIFA gyorsan leszögezte, a végső sorrend nem változott azáltal, hogy meghosszabbították a szavazási határidőt (hogy a vb-pótselejtezőkön látottak is befolyásolhassák az eredményt, ami a svédeket négy góljával kiverő Ronaldónak kedvezett).

Ronaldo (Falcao, Bale, Özil) és Messi (Iniesta, Xavi, Neymar) is tett arról, hogy szavazatával ne segítse a riválisokat – pont, mint a francia válogatott csapatkapitánya, Hugo Lloris (Ribéry, Neuer, Bale). Juhász Roland a francia, Ján Kozák a portugál focistát ítélte a legjobbnak, Martin Škrtel az uruguayi Lius Suárezt favorizálta. Magyarországról nem érkezett szövetségi kapitányi voks, mivel a szavazás időszakában betöltetlen volt a poszt.

Az ötödször kiírt Puskás-díjat, vagyis az év legszebb góljáért járó elismerést Ibrahimovic kapta, aki 2012 novemberében (amikor az azévi ankét szavazása már lezárult) az angolok elleni barátságos válogatott mérkőzésen csaknem 30 méterről ollózott a kapuba. (MTI, nso, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?