Cibulková simán jutott az elődöntőbe

<p>Melbourne. Dominika Cibulková folytatta bravúros menetelését az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, a negyeddöntőben egy óra alatt 6:3, 6:0-ra lelépte a tizenegyedikként kiemelt román Simona Halepet.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

A 24 éves Cibulková a 2009-es Roland Garros után másodszor került Grand Slam-elődöntőbe, Daniela Hantuchová (2008) után ő a második szlovák női teniszező, akinek sikerült Melbourne-ben a legjobb négy közé jutnia. A férfiak közül ezt csak Karol Kučera (1998) és Miloslav Mečíř (1989) mondhatja el a magáról. Az utóbbi az elődöntőt is sikeresen vette, ám a fináléban kikapott Ivan Lendltől.

Cibulková már eddig 540 ezer ausztrál dollárt (353 ezer euró) keresett a tornán, és 780-nal gyarapította WTA-pontjainak a számát. Az biztos, hogy az Australian Open után visszakerül a világranglista első húsz teniszezője közé, s ha megnyerné a viadalt, akkor feljönne a tizenegyedik helyre.

A tapasztalat döntött

„Nagyon örülök, hogy sikerült kiharcolnom az elődöntőbe jutást. Azt hiszem, az döntött, hogy tapasztaltabb voltam ellenfelemnél. Ötödször játszottam GS-negyeddöntőben, így tudtam, mekkora lelki teherrel jár ez. Az egész meccs során maximálisan összpontosítottam, minden labdáért megküzdöttem – nyilatkozta boldogan a meccs után a 161 centis Dominika Cibulková. – Pontosan úgy játszottam, ahogyan azt edzőmmel, Maťo Liptákkal megbeszéltük, végig agresszívan teniszeztem. Az is segített, hogy jól kezdtem, bár 4:1-ről ellenfelem feljött 4:3-ra, de éreztem, hogy megnyerem a meccset. Gyorsan és jól teniszeztem, nem adtam esélyt Simonának, aki semmivel sem lepett meg. Kis túlzással elmondhatom, hogy szinte tökéletes voltam. A győzelem után leírhatatlan boldogságot éreztem.”

Halep felejteni akar

„Sajnos, nagyon ideges voltam, ezért sokat hibáztam. Dominika viszont fantasztikusan játszott, esélyt sem adott nekem – mondta Simona Halep, aki összességében így is elégedett az Australian Openen nyújtott teljesítményével. – Gyorsan el akarom felejteni ezt a szar meccset, haza akarok menni Romániába, és kiélvezni a sikert.”

Az elődöntőben az ötödikként rangsorolt lengyel Agnieszka Radwanska lesz Cibulková ellenfele, aki hét, zsinórban elszenvedett vereség után 6:1, 5:7, 6:0-ra legyőzte az elmúlt két évben diadalmaskodó Viktorija Azarenkát. A rengeteg hibával játszó fehérorosz sorozatban 18 megnyert melbourne-i mérkőzés után kapott ki.

„Ez volt a legjobb itteni negyeddöntőm, azt mondtam magamnak, hogy egyszer már túl kell jutnom ezen az állomáson” – magyarázta a két óra alatt nyerő Radwanska, aki ötödik Australian Open-negyeddöntőjében először győzött.

Radwanska semmit

nem ad ingyen

Cibulková nagyon nehéz meccsre számít Radwanska ellen. „Agnieszka rendkívül nehéz ellenfél, aki egy labdamenetet sem ad könnyen. Hasonló a játékstílusa, mint Halepnek, ám lényegesen jobban védekezik. Tavaly Stanfordban legyőztem, viszont Sydney-ben és Tokióban Radwanska nyert. Az utóbbi két meccs nagyon kiegyenlített volt. Ha olyan formában fogok játszani, mint a korábbi meccseken, akkor nem lehet baj” – jelentette ki Cibulková.

A lengyel teniszező régóta ismeri Cibulkovát. „Már kilenc–tíz éves korunkban sokszor találkoztunk nemzetközi tornákon Csehországban vagy Szlovákiában. Mindketten kicsik voltunk, arra pedig már nem emlékszem, ki nyert többször azokon a meccseken” – mondta Radwanska.

Már nem gyerek

Cibulková öt éve a Roland Garroson már szerepelt egyszer GS-elődöntőben, akkor azonban kikapott Dinara Szafinától. „Akkor még csak 19 éves voltam, gyerekesen, tapasztalatlanul játszottam. Most már nem csak az lesz a célom, hogy kiélvezzem az elődöntőt. A lehető legjobban akarok játszani, és a továbbjutásért fogok harcolni.” (SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?