BUDAPESTI VÉLEMÉNYEK

CHRISTIAN GROSS, a Basel vezetőedzője: „Bizakodva vágtunk neki a mérkőzésnek, s azt hiszem, ennek köszönhetjük a győzelmünket. Egy pillanatra sem torpantunk meg a 93 perc során, még a két büntető sem zökkentett ki bennünket. Külön köszönet csatáraimnak a teljesítményért, hiszen nagyon sokat tettek a sikerért.

CHRISTIAN GROSS, a Basel vezetőedzője: „Bizakodva vágtunk neki a mérkőzésnek, s azt hiszem, ennek köszönhetjük a győzelmünket. Egy pillanatra sem torpantunk meg a 93 perc során, még a két büntető sem zökkentett ki bennünket. Külön köszönet csatáraimnak a teljesítményért, hiszen nagyon sokat tettek a sikerért.”

SZŰCS LAJOS, az FTC kapusa: „Sokan talán engem hibáztatnak a vereségért a kapott gólok és a kihagyott büntető miatt, de nem csak az én felelősségem a kudarc. A meccs előtt nem lett megbeszélve, hogy ki rúgjon 11-est, az elsőt Huszti vállalta. A másodikhoz én álltam oda, és nem izgultam. A bal felsőt céloztam meg, de sajnos célt tévesztett em.”

LIPCSEI PÉTER, az FTC csapatkapitánya: „A meccs ott ment el, hogy döntő helyzetekben hibáztunk. Ha jobban összpontosítottunk volna a vezető gólunk után, akkor most három ponttal gazdagabbak lennénk. A fordulás után érthetetlenül visszaálltunk, a svájciak a széleken nagyon veszélyesek voltak, két ellentámadásukat góllal is fejezték be.”

RÓSA DÉNES, az FTC középpályása: „Az 1. félidőben jobbak voltunk, ez a helyzetekben is megmutatkozott. Tudtuk, 1 gól nem lesz elég, az edzőnk a szünetben további támadásokra buzdított minket. Az egyenlítés váratlanul ért bennünket, nem tudtuk a saját játékunkat játszani, a Baselt viszont nagyon feldobta a találat.” (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?