Budapest az első duplázó rendező

Budapest.A 10. fedettpályás atlétikai világbajnokság jól sikerült előkészületeit figyelembe véve a nemzetközi szövetség (IAAF) elnöke biztos abban, hogy remek versenyekre kerül sor mától vasárnapig a Budapest Sportarénában.

Budapest.A 10. fedettpályás atlétikai világbajnokság jól sikerült előkészületeit figyelembe véve a nemzetközi szövetség (IAAF) elnöke biztos abban, hogy remek versenyekre kerül sor mától vasárnapig a Budapest Sportarénában. Lamine Diack a csütörtöki nemzetközi sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy bár először rendeznek tető alatti vb-t az olimpia évében, mégis nagy mezőny, 150 ország 700 indulója áll rajthoz. Szerinte Budapest hasonlóan sikeres vb-nek ad majd otthont mint 1989-ben, erre biztosíték, hogy a magyarok hagyományosan jó szervezők. A fedett vb-k történetében egyébként Budapest az első duplázó.

Világsztárok egész sora áll rajthoz a Budapest Sportarénában, így szinte biztosra vehető, hogy remek eredmények születnek majd, sőt akár világcsúcs(ok)nak is tapsolhatnak a kilátogatók. A rekordjavításra elsősorban női rúdugrásban lehet számítani, amelyben a világ legjobb eredményével (4,85 m) – újra – alig több mint két hete rendelkező címvédő, az orosz Szvetlana Feofanova, valamint honfitársa, az idén 4,83 m-ig jutó, szabadtéri csúcstartó Jelena Iszinbajeva és a 4,78 m-es egyéni csúccsal rendelkező olimpiai és világbajnok amerikai Stacy Dragila hajszolhatja egymást mind magasabbra.

A magyar esélyek egyik megtestesítője Varga Judit. A szombathelyi futónő idén kétszer országos csúcsot ért el 1500 m-en. – Ez a teljesítmény önbizalmat adott, s bizonyította hogy jó úton járok. Nagyon szeretek hazai pályán versenyezni, így volt ez az 1995-ös junior Eb-n és az 1998-as budapesti kontinensbajnokságon is.

Rábold Gusztáv, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke elismerte, hogy éremben nem reménykedhet a magyar csapat, s hozzátette: a szakvezetés elégedett lesz, ha a versenyzők a tőlük telhető maximumot nyújtják. A döntős szereplés Varga Judit mellett a két sprintertől, a fedett vb-5. Dobos Gábortól és a szabadtéri Eb-4. Németh Rolandtól, valamint az idén országos csúcsot döntő súlylökő Bíber Zsolttól várható.

Szlovákiát egyetlen atléta, a nyolcszázas futó, Roman Hanzel képviseli. Asványi László tanítványa jó formában érkezett Budapestre, s megpróbál egy kört túlélni, azaz az elődöntőbe kerülni.

A MAI MŰSOR

15.15: megnyitó ünnepség

17.10: súlylökés, női döntő

19.10: 800 m, női ötpróbadöntő

19.50: 60 m, női döntő

20.05: 60 m, férfi döntő

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?