Brit Nagydíj – Hamilton futamgyőzelme, Verstappen versenye fél körig tartott

Brit Nagydíj – Hamilton futamgyőzelme

A címvédő brit Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája győzött vasárnap a Forma-1-es Brit Nagydíjon.

Második helyen az 50. körig élen álló monacói Charles Leclerc (Ferrari), míg a harmadikon a finn Valtteri Bottas (Mercedes) végzett.

Az összetettben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) számára már az első körben véget ért a futam: a pole pozícióból induló pilóta a rajt után óriásit csatázott Hamiltonnal, és az egyik legnagyobb tempójú kanyarban végül összekoccantak. Verstappen autója óriási sebességgel hagyta el a pályát és csapódott a gumifalba. A 23 éves holland pilóta egyedül szállt ki az autójából és ment a mentőig, de láthatóan szédült, koordinációs gondjai adódtak, a pályán kivizsgálták majd kórházba vitték.

A baleset után a futamot megszakították, és 45 perc után újabb álló rajt következett. Akkor viszont már a monacói Leclerc indulhatott az élről, aki kihasználva az előtte lévő két rivális koccanását, még a kényszerszünet előtt az élre tört.

A második rajt után Leclerc megtartotta vezető helyét, Hamilton – aki a balesetért 10 másodperces büntetést kapott – a második helyről sokkal óvatosabban kezdett. A folytatásban utóbbinak kerékproblémái adódtak, de így is közelebb került az élen autózó monacóihoz, akinek meg a motorja nem volt tökéletes. Hamilton aztán csak megközelítette Leclerc-t, akcióba nem kezdett. A táv felénél jöttek a kerékcserék, Hamilton büntetését is letöltve ötödikként folytatta a körözést, de feljött harmadikra Leclerc és Bottas mögé. Utóbbi csapatutasításra hagyta elmenni maga mellett Hamiltont, akinek gyorsabb volt a tempója az élen lévő Leclerc-nél, és mivel tíz kör volt még hátra, az egyre csökkenő különbség izgalmakat ígért a hajrára.

Két körrel a vége előtt Hamilton a célegyeneshez érve támadást indított, és miután Leclerc nem tudta tartani az ívet, megtört a lendülete, a brit lényegében erőlködés nélkül előzött, és hazai közönség előtt nem engedte ki kezéből a győzelmet.

A hétszeres vb-győztes brit pályafutása 99. futamgyőzelmét aratta, a Brit Nagydíjon nyolcadik alkalommal bizonyult a legjobbnak, a pontversenyben pedig nyolc pontra felzárkózott az ezúttal kieső Verstappen mögé.

A vb két hét múlva, a Magyar Nagydíjjal folytatódik a mogyoródi Hungaroringen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?