Kimi Antonelli váltja a jövőre a Ferrarihoz távozó hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont a Forma-1-es Mercedes istállónál.
Olasz Nagydíj – Antonelli lesz Hamilton utódja a Mercedesnél
Az alig 18 éves olasz pilóta 2025-ben George Russell csapattársa lesz az istálló szombati bejelentése szerint.
„Kisfiú korom óta az volt az álmom, hogy a Forma–1-be kerüljek. Szeretném megköszönni a csapatnak a támogatást, amit eddigi karrierem során nyújtott. Még mindig sokat kell tanulnom, de úgy érzem, készen állok a lehetőségre” – mondta Antonelli, aki kifejtette, Russell ugyanúgy végigjárta a Mercedes utánpótlás-programját, mint ő, a brit társa pedig eddig is segítette, hogy jobbá váljon, ezért alig várja, hogy tovább tanulhasson tőle, és együtt dolgozzon vele a pályán.
A csapatfőnök Toto Wolff arról beszélt, az új felállás tökéletes az istálló következő fejezetének megnyitásához. Szerinte ez a páros arról tanúskodik, hogy rendkívül erős a junior programjuk és a tehetségekbe vetett hitük.
Antonelli bemutatkozása az autósport elitkategóriájában nem sikerült jól, ugyanis pénteken az Olasz Nagydíj első szabadedzésén a Parabolica kanyar bejáratánál megcsúszott és a gumifalba csapódott, emiatt bő tíz percig piros zászló volt érvényben.
A monzai verseny szombaton 12.30-tól a harmadik szabadedzéssel folytatódik, a futamot vasárnap rendezik 15 órától.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.