Bőven akad javítanivaló

Pozsony. Alacsony színvonalú 90 percet hozott a Szlovákia–Ausztria barátságos mérkőzés (1:1) – góllövők: Mintál (72.), ill. Kollmann (90.). A hazaiak a vártnál jóval gyengébben futballoztak, főleg az első játékrészben nyújtottak kritikán alulit.

Pozsony. Alacsony színvonalú 90 percet hozott a Szlovákia–Ausztria barátságos mérkőzés (1:1) – góllövők: Mintál (72.), ill. Kollmann (90.). A hazaiak a vártnál jóval gyengébben futballoztak, főleg az első játékrészben nyújtottak kritikán alulit. Szegénységi bizonyítvány, hogy 45 perc alatt mindössze egy valamire való helyzetet dolgoztak ki. Szünet után Greško, Vittek és Mintál érkezésével valamelyest feljavult a vendéglátók teljesítménye. Azonban a vendégek végig jobban kombináltak, gyorsabbak és agresszívabbak voltak. Schopp, a Brescia légiósa igazi karmesternek bizonyult, elől pedig Haas, a Sturm Graz csatára nehéz perceket okozott a védőknek.

„Két ellentétes félidőt láthattunk, az elsőben rendkívül idegesen játszottunk, főleg a középpályán akadozott a gépezet. Szünet után megélénkült a játékunk, kár, hogy nem őriztük meg előnyünket. Az osztrákok gólja előtt több szarvashibát vétettünk, s erre ráfizettünk. A látottak alapján igazságos eredmény született” – szögezte le a mérkőzés után Dušan Galis edző, aki a találkozón mutatkozott be a nemzeti csapat kispadján.

„Csalódott vagyok, hogy nem sikerült nyernünk. Fordulás után jobbak voltunk, kár az elpuskázott lehetőségekért” – mondta lapunknak Németh Szilárd

Hans Krankl osztrák szövetségi kapitány röviden így értékelt: „Örülök, hogy védenceim végig példásán küzdöttek, s a rájátszásban sikerült egyenlítenünk. Ennek ellenére szó sincs szerencséről, hiszen rászolgáltunk a döntetlenre.”

Ami az egyéni produkciókat illeti, König ezúttal is jól védett, de Kollmann góljánál elmélázott. A védelemben a csapatkapitány Stanislav Varga igazi vezéregyéniségnek bizonyult, Kratochvíl is megbízhatóan játszott, ám ez nem mondható el Zabavníkról és Labantról. Az utóbbit régen láttuk ennyire passzívnak és bizonytalannak, a helyén szóhoz jutó Greško viszont jeleskedett. Karhan vitte a prímet a középpályán, mellette a csereként pályára lépő Mintál érdemel dicséretet. Meglepetésre Demo és Janočko szinte teljesen eltűnt a mezőnyben, csakúgy, mint a Spartában játszó Michalík. Mivel nem kapott megfelelő átadásokat Németh Szilárd sem tudott kibontakozni, de az látszott, hogy Vittekkel sokkal jobban megérti magát, mint az újonc Krejčível.

Egy biztos, az augusztusban kezdődő vb-selejtezőkön lényegesen több kell, mert ilyen teljesítménnyel csak statisztaszerepet játszana a Galis-legénység. Eget verő változások nem várhatók a keretben, hiszen az osztrákok ellen nevezettek mellett csak az Oroszországban légióskodó Čontofalský és Hanek jöhet szóba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?