Botrány Dániában: a szövetség ellen fordultak a válogatottak

<p>A Dán Labdarúgó-szövetség (DBU), valamint a dán labdarúgók érdekvédelmi szervezete (SPF) közötti, kilenc hónapja húzódó egyeztetési vita ugyan sikertelenül zárult, és emiatt az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy az Eb-ezüstérmes női dán válogatott ma nem áll ki a Magyarország elleni vb-selejtezőre.</p>

Az utolsó pillanatokban végül sikerült átmenetileg elfogadható megoldást találni a régóta húzódó problémára, így a dánok hétfőn elutazntak Magyarországra, és pályára lépnek Gyirmóton.  A DBU és a professzionális dán labdarúgók érdekvédelmi szervezete (SPF) között hosszú ideje ellentét húzódik a női A , és az U21-es válogatott menedzselése, és azok anyagi juttatásai kapcsán. A tárgyalások kilenc hónap után sem vezettek eredményre, ami végül azt eredményezte, hogy a dán női A válogatott múlt pénteken nem állt ki Hollandia ellen a hazai rendezésű felkészülési találkozójára, pedig telt ház előtt léphettek volna pályára a csapatok. Szombat este az SPF közleményben jelezte, hogy amennyiben a dán szövetség nem teljesíti haladéktalanul a feltételeiket, nem lépnek pályára a Magyarország elleni vb-selejtezőn sem.  „Minden szempontból sajnálatos, ami a dán labdarúgásban történik. Ennek ellenére bízunk benne, hogy a női válogatottunk pályára lép majd az előttünk álló vb-selejtezőn. A helyzet megoldása érdekében felvettük a kapcsolatot a FIFA és az UEFA illetékeseivel is, de egyelőre nem tudjuk, hogyan oldódhat meg a precedens nélkül helyzet” – fogalmazott Kim Hallberg, a DBU szóvivője a szövetség honlapján.  De mi áll az Európában szinte példátlan ügy hátterében? Kéthavi fizetés egy vb-kvalifikációért A vitának két központi szereplője van: a Dán Labdarúgó-szövetség, vagyis a DBU, illetve a Dán Hivatásos Labdarúgók Szervezete, vagyis a SPF. A két szervezet közötti egyeztetések kilenc hónappal ezelőtt kezdődtek, de azóta leginkább csak az egymásra mutogatásban jeleskedik mindkét fél. Az első és legfontosabb kérdés a vitában az: vajon a női válogatott tagjai a DBU alkalmazásában áll­nak-e? Ugyanis a szövetség legújabb szerződésajánlatában, amelyet a SPF felé tett, nem ez a helyzet, ami ellen a szervezet hevesen és azonnal tiltakozni kezdett.  Az új szerződéstervezetre azért volt szükség, mert a két fél közti megállapodás 2017. szeptember 1-jén lejárt, amit azonnal meg is hosszabbítottak szeptember 5-ig, ugyanis ezen a napon Litvánia elleni Eb-selejtezőn lépett pályára az U21-es válogatott, amely szintén érintett az ügyben.  A lejárt megállapodás szerint egyéb­ként a női játékosok minden Eb-, vb-, vagy olimpiai selejtezőmérkőzés után nagyjából 330 eurót kaptak, ha meghívót kaptak a keretbe. Emellett további 330 euró ütötte a játékosok markát minden mérkőzés után, melyen pályára is léptek – feltéve, ha a válogatott a sorozat végén kvalifikálta magát az adott eseményre. Ennek fényében tegyük fel, hogy egy tízmeccses selejtezősorozat végén Dánia minden meccsét megnyerve kijutott egy eseményre, és volt játékos, aki minden meccsen pályára is lépett. Ekkor ő – hangsúlyozzuk: a létező legjobb esetet figyelembe véve – 6600 eurót keresett a sorozat végére, ami finoman szólva sem számít jelentős összegnek a futball világában, de Dániában úgy egyébként sem, hiszen a havi átlagkereset 3 270 euró.  Felkészülési meccs csak ingyen Mindez egyébként csak a tétmeccsekre vonatkozott, mert a felkészülési összecsapásokért a játékosok nem kaptak egy fityinget sem, csak 10 darab első kategóriás meccsjegyet és 8 VIP-jegyet (amelyhez ugyanakkor nem járt vacsora), melyeket szétoszthattak a vendégeik között. Azt nem nehéz belátni, hogy mindez összességében nemhogy nem áll arányban egy Eb-döntőt játszó csapat javadalmazásával, de egyenesen sértő és megalázó a játékosok számára.  A SPF új szerződéstervezete egyébként nemcsak a fent említett pontokban szeretne előre lépni, hanem gyakorlatilag mindenben: a játékosokra kötött biztosítás mértékében és kiterjedési körében, a játékosok általános ellátásával és kezelésével kapcsolatban, az edzéskörülményekben, elérhető ösztöndíjakban vagy a költségtérítés terén.  A dán szövetség maga is érezte, hogy a lejáró szerződésnél méltányosabb feltételeket kell kínálniuk, ám ők ezt egy 46 százalékos béremelésben látták, míg a SPF inkább egy 342 százalékos emelést fogadott volna örömmel. Nem nehéz belátni, miért húzódik kilenc hónapja az egyeztetések sora, habár a dán Tipsbladet internetes portál nemrégiben arról írt, hogy ebből az igényből a játékosok már jócskán lejjebb adtak a tárgyalások során. Hogy jelenleg mi a helyzet, azt csak a tárgyaló felek tudják, de az biztos, hogy a női válogatott csapatkapitánya szerint egyelőre elfogadhatatlan számukra a szövetség ajánlata.  „Tiszta, világos és méltányos igényeket fogalmaztunk meg a szövetség felé. Azt is egyértelművé tettük a tárgyalások kezdetén, hogy ha nem áll be kedvező fordulat a szövetség hozzáállásában, akkor nem fogunk pályára lépni a válogatott mezében. A kéréseinkből egyelőre gyakorlatilag semmi sem valósult meg. Az SPF eltökélt abban, hogy a szövetséggel szemben érvényesítse az érdekeinket, és megvédje a jogainkat. Ahhoz, hogy kijussunk a világbajnokságra és az olimpiára egy erős, a nemzeti válogatotthoz méltó kollektív szerződés aláírására van szükség, amely megfelelő feltételeket biztosít a kvalifikáció során” – jelentette ki a csapat nevében Pernille Harder, a VfL Wolfsburg csatára.  A DBU-t azonban mindez nem hatja meg, sőt alapjában véve szinte elhatárolódnak a válogatott játékosoktól.  Munkáltató vagy nem munkáltató? „A Dán Labdarúgó-szövetség számára az új szerződés egyik legfontosabb eleme, hogy az rögzítse: a DBU semmilyen formában nem munkáltatója a játékosoknak, hiszen azok a klubok. Szeretnénk minden fél számára megnyugtató szerződést aláírni, de le kell szögezni: a válogatott csapatban való szereplés nem jelenthet munkaviszonyt a szövetséggel” – hangsúlyozta Jakob Höyer, a szövetség kommunikációs vezetője.  Ezen a ponton egyébként egy jogi csűrcsavarrá alakul a két fél beszélgetése, melynek legfontosabb eleme, hogy a DBU szerint a hatályos dán versenytörvény, vagyis a konkurrenceloven szerint a szövetségnek nem áll módjában kollektív szerződést kötni a Dán Hivatásos Labdarúgók Szervezetével, mert ez esetben a hatóság kénytelen lenne pénz- és börtönbüntetéssel sújtani a versenyjogi törvényt megszegő, kartellező játékosokat, bármennyire abszurdan hangozzék is ez.  A Koppenhágai Egyetem jogi kara szerint a helyzet azonban egyszerű: a versenyjogi törvény csak akkor vonatkozik a játékosokra, ha azok nem a DBU alkalmazottai. Amennyiben igen, akkor a törvény nem vonatkozik rájuk. Ezekről a megbeszélésekről Sanne Troelsgaard, a válogatott középpályása beszélt.  „Amikor tárgyalóasztalhoz ültünk a szövetséggel, a magam részéről arra számítottam, hogy a kollektív szerződésről, a juttatásokról, az orvosi háttérről vagy a fiatal játékosok számára elérhető ösztöndíjakról fogunk egyeztetni. Erre a szövetség jogásza egy órán keresztül okított minket a versenytörvényről, és annak megszegéséről. Elképesztő, sokkoló esemény volt” – mondta Troelsgaard.  Ugyanaz a pocsolya Természetesen nem ez az első eset, hogy a dán szövetség hasonló dilemmába kerül. 2015-ben gyakorlatilag ugyanez volt a helyzet, azzal a különbséggel, hogy akkor a sztrájkoló férfi A válogatott az utolsó pillanatban mégiscsak kiállt a soron következő felkészülési meccsére az Egyesült Államok ellen. Tette mindezt azért, mert a szövetség fejet hajtott az igényeik előtt. Ugyanakkor a vezetőség több tagja ma is úgy ítéli meg, hogy ez súlyos hiba volt, és most a női válogatott issza meg ennek a levét. A férfi válogatott egyébként rendkívül szolidáris női sporttársaival szemben.  Simon Kjaer, a dán válogatott és a Sevilla középhátvédje kijelentette, hogy „elfogadhatatlan az a fajta hátrányos megkülönböztetés, amit a női labdarúgóinknak el kell szenvedniük, a szövetségnek mindent el kell követnie, hogy véget vessen ennek az áldatlan állapotnak”. Ehhez a férfi válogatott segítséget is ajánlott, mégpedig évi 70 000 €-t a saját  büdzséjükből, mond­ván,hogy ezzel az összeggel segítene át­hidalni a szövetség és az SPF elképzelései közti szakadékot. A Dán Labdarúgó-szövetség ezt a felajánlást elutasította.  Volt Gábor
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?