BL-hangulat Lyonban

Bár a BL-ben látott gólparádé nem ismétlődött meg az EL-ben, a második számú kupasorozat csapatai sem maradtak szégyenben.A Bajnokok Ligája első négy nyolcaddöntőjének visszavágóján produkált 5,25 gólos meccsenkénti átlagot nem ér(het)te el az Európa Liga még versenyben levő 16 gárdája, ám a 3,25-ös

Bár a BL-ben látott gólparádé nem ismétlődött meg az EL-ben, a második számú kupasorozat csapatai sem maradtak szégyenben.

A Bajnokok Ligája első négy nyolcaddöntőjének visszavágóján produkált 5,25 gólos meccsenkénti átlagot nem ér(het)te el az Európa Liga még versenyben levő 16 gárdája, ám a 3,25-ös mutató sem rossz. Ehhez a legnagyobb mértékben a belga házicsata (Gent–Genk 2:5) járult hozzá, de nem sokkal maradt le tőlük az AS Roma lyoni vendégjátéka sem. Az élvezetes, fordulatokkal teli meccs végén (1:0, 1:2, 3:2 is volt az állás) az Olympique örülhetett a 4:2-es siker után. „Be kellett volna vinnünk a döntő ütést a harmadik góllal, voltak rá lehetőségeink” – dohogott Luciano Spalletti, a római farkasok edzője a lefújást követően. „Öröm volt nézni csapatom játékát a második félidőben. Olyan hangulat volt, amire a BL-ből emlékezhetünk” – nyilatkozta Bruno Génésio, a Lyon trénere.

Hogy azért mégis a második számú kupasorozatról van csak szó, arról például a rosztovi stadion gyepszőnyegét, pontosabban annak hiányát látva győződhettünk meg. „Borzasztó volt a pálya. De örülök a gólomnak, amelyet a sok örmény szurkolónak ajánlok, akik eljöttek buzdítani” – mondta Henrik Mhitarjan, a Manchester United szélsője csapata 1:1-es döntetlenje után.

A Köbenhavn–Ajax találkozó után (2:1) pedig a statisztikusok csettinthettek: a dánok tovább nyújtották jó sorozatukat, immár 19 tétmeccse veretlenek otthon, Robin Olsson kapus azonban 999 perc után gólt kapott hazai pályán. S hogy az amszterdamiak se maradjanak le: az Ajaxnak minden sorozatot figyelembe véve ez volt az első veresége 2017-ben. (ot, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?