Bizonytalanság Léván

Léva. Két évvel ezelőtt még a III. ligában szerepeltek. Az elmúlt évadban a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában az előkelő ötödik helyen végeztek. Őszi siralmas teljesítményük következtében csak a sereghajtó nyitrai ČFK-t előzik meg.

Léva. Két évvel ezelőtt még a III. ligában szerepeltek. Az elmúlt évadban a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában az előkelő ötödik helyen végeztek. Őszi siralmas teljesítményük következtében csak a sereghajtó nyitrai ČFK-t előzik meg. Mindössze nyolc pontra tellett erejükből.

Tavaly nyáron több játékos hátat fordított a lévai csapatnak, a vezetőség pedig nem volt képes feltölteni a keretet. „A védősort teljesen át kellett szerveznünk, ám a régieket nem sikerült kellőképpen pótolnunk. Mindezt a sok bekapott gól is alá támasztja. Tudtam, hogy nagy a baj, de ennyire rossz fél évadra nem számítottam. Megdöbbentő, hogy hazai mérkőzéseink közül egyet sem voltunk képesek megnyerni. Egyetlen győzelmünk a szentpéteriek otthonában született. Sajnos csatáraink sem álltak feladatuk magaslatán, hiszen az egész mezőnyben a legkevesebb, mindössze tizenkét gólt szereztük. Bosszantó, hogy elfogytak a játékosok, a garamkálnaiak elleni idegenbeli összecsapáson csak tizenkét labdarúgóval utaztunk ki. Nehézségeinket még anyagi gondok is tetézték” – ecsetelte az őszi bukás okait Ján Maslen lévai edző.

Jelenleg úgy néz ki, hogy a korábbi gondok még mindig nem oldódtak meg, és továbbra is elég sok a bizonytalanság a csapat körül. Pavel Pilinský és Matúš Bôžik távozik a klubtól, a tapasztalt Branislav Turčan pedig befejezi aktív pályafutását. Új erősítés viszont Adam Konvický, Marek Fogad, Ján Varga és Marek Kalman. „Tizenhárom tagú játékosállománnyal kezdtük el a téli alapozást, hazai környezetben. Hetente háromszor edzünk, és összesen hat előkészületi meccset játszunk le a bajnoki nyitány előtt. Nemrég harmadikok lettünk a lévai teremtornán. A közeljövőben véglegesítjük a játékosok névsorát, egy-egy kapust, hátvédet és támadó középpályást keresünk. Roppant nehéz tavasz elé nézünk, nem is lehet más célunk, mint a kiesés elkerülése” – vélekedett a tervekről Ján Maslen.

A közelmúltban felbukkant egy új, tehetős támogató, de értesüléseink szerint közte és a klub közötti tárgyalások megszakadtak. Így aztán kérdéses a lévai csapat további sorsa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?