Bátory nem csalódott

Salt Lake City. Óriási meglepetéssel végződött a férfiak 15 kilométeres sífutása (klasszikus stílus). Az aranyérmet az észt Andrus Veerpalu szerezte meg. Ez a 31 esztendős korábbi világbajnok és ezüstérmes bebizonyította, hogy tökéletesen fel tud készülni a nagy versenyekre.

Veerpalu, a boldog észt aranyérmesTASR/EPA-felvétel A Világ Kupa idei kiírásában a legjobb eredménye két negyedik hely volt, január első felében érte el. Az olimpián aztán meglepő győzelmet aratott. Két kilométer után ugyan még csak a harmadik helyen állt, később azonban egyre jobban belelendült, fokozta elő-nyét és a célban 36 másodperccel előzte meg a norvég Frodet.

Két szlovák sportoló is ott volt a 67 tagú mezőnyben, elsősorban Ivan Bátorytól vártak jó eredményt, hiszen a decemberi Világ Kupa-viadalon 15 kilométeren a harmadik helyet szerezte meg. Ezúttal csak a 21. pozíció jutott neki. Pedig éppen ez a szám Bátory legerősebb száma. A táv elején még a kilencedik helyen futott, utána azonban fokozatosan visszaesett. Panaszkodott a viaszolásra: „Életem egyik legnehezebb versenye volt, többet vártam magamtól. Hétfőn teszteltük a síléceket és mindent rendben találtunk. Tudtuk, hogy szép időjárás lesz, sütni fog a nap és ezáltal némileg megolvad a hó. Úgy érzem azonban, hogy ma gyorsabban melegedett fel az idő, mint tegnap, amikor teszteltük a síléceket.”

A hetedik kilométer tájékán Bátoryt megelőzte a norvég Aukland, aki végül a negyedik lett. „Igyekeztem lépést tartani vele, s elfáradtam. Nem tudom, hol kezdődtek a gondjaim. Már a második kilométer után válságba kerültem, úgy tűnt számomra, mintha az 50 kilométeres versenyen a 48. kilométernél tartanék. Nem tudom, mi történhetett. Utána egy pillanatra magamhoz tértem, az emelkedőkön azonban ismét gondjaim akadtak. A hajrában igyekeztem némileg javítani az eredményemen, nem nagyon sikerült” – tette hozzá a szlovák sífutó, aki nem gondolt arra, hogy feladja a versenyt. „Az olimpiai játékokon ilyesmi nem illik. Még a 21. hely sem totális csalódás számomra, annak ellenére sem, hogy az én szempontomból ez rossz eredménynek számít. A sport már csak ilyen – egyszer fent, másszor lent.”

Csak három hellyel végzett Bátory mögött a második szlovák sífutó, Martin Bajčičák. A 25 éves alsókubini sportoló jobb eredményt ért el, mint 30 kilométeren, hiszen ott a 33. volt. „Elégedett vagyok, nem a klasszikus stílus az erősségem, korcsolyázó vagyok, ezért örülök a helyezésemnek. Az utolsó két emelkedőn nehézségeim támadtak, és éppen itt dőltek el a helyezések. A versenypálya nagyon igényes volt, a 30 kilométeres verseny után még most is izomlázam van” – mondta Bajčičák.

Szlovákia sportolói, akik a Soldier Hollow-i pályán versenyeztek, légzési problémákra panaszkodtak, például a biatlonista Marek Matiaško, a sífutónő Jaroslava Bukvajová, de Bajčičák és Bátory is. „A tengerszint feletti magassággal mindenkinek meg kell küzdenie. A felkészülés során Európában ugyanilyen magasságban gyakoroltunk, de itt más feltételek voltak, itt nedvesebb a levegő, mint Európában” – mondta Ivan Bátory.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?